2017. január 2., hétfő

ÁNGYÁN JÓZSEF: EGY FIDESZ-ALAPÍTÓ KÖREI ÉS KÜLFÖLDI ÉRDEKCSOPORTOK VÁSÁROLTAK BE AZ ÁLLAMI FÖLDBŐL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Vágó Gábor
2017.01.02.



Ángyán József, a második Orbán-kormány volt vidékfejlesztési államtitkára újabb tanulmányt tett közzé a földárverésekről. A Győr-Moson-Sopron megyében történtek általános tanulságokkal is szolgálnak, melyek Ángyán szerint pontosan mutatják a föld- és birtokpolitika feudális klientúra-építő jellegét.

A megyében árverésre meghirdetett állami földterületek közel kétharmadát Simicska Lajos és Nyerges Zsolt nagyvállalkozók érdekeltségi körébe tartozó Lajta-Hanság Zrt. által 2051-ig bérelt területek adják. A Mezort-csoportba tartozó céget 2001-ben privatizálták, másik tizenegy állami gazdasággal együtt, amelyeket szakmai berkekben csak „piszkos 12”-ként emlegetnek.

A Fidesz rendszere Ángyán szerint úgy működik, hogy ha egy gazdasági érdekeltség a „mi kutyánk kölyke” státusban van, akkor a Fidesz által irányított állam minden eszközével kiszolgálja és segíti az érdekcsoport zsákmányszerzését. Például az állam „stratégiai partnereként” támogatások és az erőforrások monopolhelyzetű fő megszerzőjévé válhat. Például a Csányi Sándor agrárérdekeltségei közé tartozó Bonafarm-csoport gazdaságai kivételezett mintagazdaságokká válhatnak, így maguk alá gyűrhetik, integrálhatják az élelmiszergazdaság java részét.

Amíg a politikai elit szemszögéből nézve a “mi kutyánk kölyke“ státust fennmarad, addig az érdekcsoport a kivételezett helyzete is érinthetetlen. Azonban ha valamilyen körülmény folytán a politikai elittel ápolt baráti viszonya megromlik, úgy helyére más érdekcsoportok azonnal bejelentkeznek. Az így kialakult bandaháborús viszonyok legnagyobb vesztesei Ángyán szerint az állam által magukra hagyott gazdálkodó családok, és helyi közösségek.

Korábbi cikkeink Ángyán Józsefről

Ángyán József újabb tanulmánya a Fejér megyei termőföldek rablóprivatizációjáról

Így verte át Orbán Viktor Ángyán Józsefet a 2010-es választások előtt

Földárverések: Itt a legújabb Ángyán-jelentés

Ángyán József beolvas: Így még nem osztotta ki egy volt tagja sem az Orbán-kormányt

Kisegítők és tartótisztek (2) – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Kisegítők és tartótisztek (1) – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Hálórészletek – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Tervek és taszítások – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Egyetemi háttérháborúk – Beszélgetés Ángyán Józseffel


A megyében a legnagyobb terület (összesen 799 hektárt, az elárverezett megyei összterület 11,8%-át) egy Fidesz alapító közgazdász, Szajkó Lóránt érdekköre szerzett meg. A Szajkó körül csoportuló emberek a Kisalföldi Mg. Zrt. és a Miklósmajori Mg. Kft. részben közös vezérkarából ismerik egymást. Szajkó nemcsak a rendszerváltáskor vette ki a Fidesz-alapításból a részét, hanem 2010 után is kapcsolódott a kormánypárthoz, páldául tejüzemének átadójáról a Fidesz honlapja is beszámolt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.