2017. január 5., csütörtök

AZ URIZÁLÓ POLITIKUS-REPLIKA

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Mátrai Anna
2017.01.05. 


Ez a Felcsút azért nem semmi kis falu! Nem is értem, miért váratott magára a felfedezése, és helyén kezelése 2010-ig? Gondoljanak bele! Itt már az átkos hatvanas években – még a falu utolsó házában is – kizárólag eredeti régiség volt, ha nem is minden berendezési tárgy, de legalábbis az asztal. Hiszen mi másból fakadhatna a felszármazott fiú eltökéltsége, hogy ugyanazon stílus vegye körül leendő munkahelyén, mint ami körül gyermekkorában kergette a híresen szigorú papa?

Ez a kifinomultság kerül most – a HVG értesülése szerint – mindannyiunk adóforintjaiból 4000.000.000.-, azaz négyezer-millióba. Persze, ha már Orbán, akkor legyen kövér! – Nem csak magának vágyja ezt a gondolkodásra késztető, impulzív környezetet, mert a teljes tizenkétezer négyzetméternyi – ennyi mindenképpen kell egy ilyen gazdag, és hatalmas nemzet potentátjainak – terület minden szegletét kizárólag eredeti műkincsnek beillő bútorzattal akarja ellátni. És amit ő akar, az – ha beledöglünk is – úgy lesz!

Ha nincs ilyen mennyiségben a feltételeknek megfelelő smizett, pohárszék, telefonasztalka, tálaló, és a többi, elengedhetetlenül fontos darab az itthoni ócskásoknál, akkor gondolom, miután körülnéztek a múzeumok kínálatában – ahonnan, mint tudjuk, korlátlanul lehet capcarázni, ami kell –, akkor irány a világ híres aukciósházai.

Fogják elengedhetetlen hátizsákjukat a külön erre a célra alakult Nemzeti Régiségfelkutató szaktárca jól megfizetett munkatársai és irány Bécs, London, Párizs...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.