2017. január 6., péntek

BARTUS KÁSZLÓ: FORDÍTOTT CANOSSÁT JÁRTAK AZ EVANGÉLIKUSOK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.01.05.


Egyre siralmasabb részletek derülnek ki arról, hogy az állami pénzek megvonásával, hogyan szorította sarokba Orbán a mgyar evangélikus egyházat. Az evangélikusok bűne az volt, hogy nem értettek egyet Orbán menekültellenes gyűlöletkeltésével, és ennek hangot is adtak. A következménye az lett, hogy 2,5 milliárd forintot megvontak az egyháztól. Lázár János pedig egy október végi kormányinfón 150 milliárdos állami forrást helyezett kilátásba a katolikusoknak és a reformátusoknak, de az evangélikusokat meg sem említette a kedvezményezettek között.

Az evangélikusok értettek a keresztényi szép szóból, és Gáncs Péter, az evangélikus egyház vezetője felkereste Orbánt, aki azonnal fogadta. Szüksége van a "keresztény Magyarország" hazugságához az egyházak egységes támogatására. A találkozóval egyidőben néhány renitens lelkészt leszámítva az evangélikus püspökök elhallgattak, a kritikus hangok elnémultak. Tételezzük fel a legjobbat, hogy a véleményük semmit nem változott, a pénzmegvonás útján való zsarolás miatt remélhetőleg még romlott is, de nem mondják.

Csakhogy a hallgatás is hazugság. Nemcsak az hazugság, amikor az igazság ellenkezőjét mondjuk, hanem az is, amikor nem mondjuk el az igazságot, méghozzá azzal a szándékkal, hogy az igazság ne zavarja a hazugokat. Súlyosbítja a helyzetet, hogy mindezt pénzért. Arról ugyanis kevés szó esik, hogy Orbán akkor is aljasságot követ el, ha kormányzásának kritikusait zsarolja és bünteti meg, de ebben az esetben az egyház alapvető jogáról és kötelességéről kellett lemondania egy egyháznak. A Biblia írja elő az egyháznak, hogy emelje fel a szavát az igazságtalanság ellen és az üldözöttek, különösen menekültek védelmében.

Orbán tehát arra kényszerített egy egyházat, hogy saját hitelveit adja fel, a Bibliát tagadja meg, a lelkiismeretével szálljon szembe. Így egyházat mlg nem aláztak meg és nem tapostak el, a sokat gyalázott liberális demokrácia ezt nem engedi meg, és liberális kormányok ilyen megalkuvásra nem kényszerítenek egyházakat. Ez KGB-s stílus. Ez egyedül az illiberális rendszerek sajátja, s hogy ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy az illiberális demokrácia micsoda, ez önkény, ez zsarnokság, ez diktatúra. Ennél becsületesebb és egyenesebb módszer a lelkész fejéhez tartani a pisztolyt, becsukni a püspököt a börtönbe, mert akkor legalább megadják neki a lelki szabadságot, hogy nem kell szemen köpnie magát.

Az egy másik fontos kérdés, hogy egy egyház meddig mehet el a hitelvei, a Biblia tanításának megtagadása, Jézus Krisztus természetének megtagadása útján. Szerintem semeddig, de részben megértem azoknak a történelmi egyházaknak a vezetőit és lelkészeit, akik meg akarják őrizni az egyházi szervezetet, ingatlanokat, lelkészi állásokat, és nem tudnak egyik napról a másikra feladni mindent, miután a közvagyonból részesültek, amelyet csak állami támogatásból tudnak fenntartani és főleg fejleszteni. Megértem, mint mondtam, de elfogadni nem tudom, mert nincs az pénz, egyházi szervezet, ingó és ingatlan vagyon, amiért odadobja az ember a hitét, az Istennek való engedelmességet. Lehet, hogy megmentik az egyházi szervezetüket, de ha a lelkükben kárt vallanak, akkkor minek az egész? Kit és mire akarnak tanítani? Erre?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.