2017. január 15., vasárnap

CIVIL KURÁZSI...VAGY MINEK IS NEVEZZÜK...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Hollósi Gerti
2017.01.14.


Sokszor visszanyúlunk a gyerekkorunkba, valami összehasonlítási alapot keresni, mondhatnám úgy is visszamegyünk a kályhához. Nem véletlenül, mert az életünk egy részét meghatározza a közeg, amiben és ahogyan nevelkedtünk. Aztán persze más kérdés, hogy később az ember a maga útját járva merre vetődik, hová vezeti az érdeklődése, milyen hatások érik.

Ifjúkorom rendkívüli adománya volt, hogy nem foglalkoztam politikával, nem érdeklődtem a közélet dolgai iránt. Fiatal lányként, később újdonsült feleségként és anyaként úgy gondoltam, hát azért vannak a politikusok, hogy ezt intézzék helyettünk, értenek hozzá, hiszen a politizálást választották hivatásuknak. Hihetetlen nyugalmat és szabadságot adott, hogy nem kellett tartozni sehová. Nem firtatták ennyire, mint most, hogy hogyan gondolkozunk, nem várták el tőlünk lépten , nyomon, hogy valljunk színt, hová tartozunk, hová szimpatizálunk.

Mai világunkat teljes egészében – sajnos már a magánéletet is beleértve – átszövi a politika. Bárhová kerülünk érezhetően kutakodnak, szimatolnak körülöttünk, vajon milyen elveket vallunk, kinek hiszünk, kire számítunk, melyik párt szavazó táborát képviseljük. Ma, ha valaki azt mondja, nem politizálok, az már gyanús, az már furcsa, azonnal megkapja, olyan nincs, valamit csak gondolsz magadban.

Azt hiszem, pont e miatt kerül az emberek nagy többsége – a nélkül, hogy tudná – paradox módon a teljes tudatlanság és tájékozatlanság állapotába. Nem a saját gondolatainak, tépelődéseinek eredményeként alakítja ki a közéletben történtekről a véleményét, hanem ahová a sors szeszélye folytán vetődik , ott elkezdi észrevétlenül magáévá tenni az uralkodó politikai irány által meghatározott elvárásokat.

Minden szentnek maga felé hajlik a keze, ezen az alapon minden pártnak, csoportosulásnak meg van a maga politikai ideológiája és képtelenek a tagok, a hívők e mögül, mint valami sűrű szövésű függöny mögül kitekinteni. Nincs önálló gondolkodás, nincs önálló vélemény, szajkózás van, mindig ugyanazon dolgoknak, elveknek az ismétlése. Ez a demagógia védőhálója, minden befér alá, mindent meg lehet magyarázni a segítségével.

Ezért nincs párbeszéd az emberek között sem és a pártok között sem. Ezért nincs konszenzus, ezért nem lehet javaslatokat megvitatni a politikában sem, a legfontosabb helyen, az országgyűlésben sem, ahol a törvényeket hozzák, ahol életünk menetét határozzák meg hosszú időre.

Nincs párbeszéd, sokszor meghallgatás, meggondolás, megfontolás nélkül csak annyi van, NEM! Miért is? Csak azért, mert a másik párt javaslata, mert a másik ember véleménye, hogy jó-e vagy rossz-e, kit érdekel? NEM!!!

Nem sorolom fel lépésenként azokat a történéseket, politikai húzásokat, amik az országunkban kölcsönös megegyezés, megbeszélés, megvitatás nélkül történtek az utóbbi hónapokban. Felesleges sokan, sokféleképpen elsorolták már.

Egy biztos mindenki érzi, valami nem jó, nem kerek a világ, rohanunk a megváltoztathatatlan felé.

Ébresztő kedves embertársaim, nem lesz ennek jó vége! Cselekedni kell, de ha nem is cselekedni, de először mindenképpen gondolkodni kell. Gondolkodni , mégpedig közösen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.