2017. január 8., vasárnap

ÉS MOST JÖN AZ, AMIKOR ROHADJON MEG AZ EGÉSZ ORSZÁG ÍGY, AHOGY VAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.01.07. 


Hír – 10 percig – a médiában, annak is inkább a bulvár vonulatában, hogy a rendőrség is beszállt a népmentésbe, tekintettel a nagy hidegre. Ennek örömére sorra jelennek meg a police-hun a hírek, hogy fát vágnak, havat lapátolnak a rend éber őrei. Ezek közül a hírek közül emelkedett ki a szívfacsaró történet a gyalog botorkáló 53 éves nőről, akit hazakísértek a rendőrök és azt tapasztalták, hogy a lakásban pont olyan hideg van, mint a lakáson kívül, ráadásul kiderült, hogy a nő napok óta nem evett, mert sem ételre, sem tüzelőre nincs pénze. A rendőrök mentőt hívtak és ezzel megmentették az asszony életét. Miközben éljen és szép volt, lenne néhány kérdésem.

És? Mi lesz holnap? Mi lesz a jövő héten? A nőt ki fogják engedni a kórházból. Addigra lesz pénze kajára, tüzelőre? Akkor nem fog pont úgy éhezni és fázni, mint most? Erről ugatok évek óta. Hogy ilyen márpedig nincs, nem lehet egy civilizált országban. Lehet – van is és lesz is – szegénynek, vagy gazdagnak lenni, de megfagyni, éhendögleni nem lehet. Az a nő 53 éves. Belegondolt valaki, hogy még mennyire fiatal? Még több, mint 10 éve van a nyugdíjig. Vagyis a nyugdíjkorhatár eléréséig, ha megéri. De miből is lenne nyugdíja, amikor most sem tud megélni? Nyilván munkája sincs.

És tudom, most jön az, hogy miért nem tanult, vagy most miért nem képzi magát. És most jön az, amikor rohadjon meg ez az egész ország így, ahogy van. A nagyképű, empátiát nyomokban sem mutató barmokkal, a kormányon harácsoló korrupt gazemberek feneketlen zsebű pereputtyával, a semmihez nem értő, emberségnek a nyomát sem mutató vezetőkkel, a töketlen ellenzéki pártokkal, a mindent leszaró, csak a kényelmes kis pozíciójukat féltő élősködőkkel, akik a fűtött parlamenti termekből nem látnak el a valóságig.

Az ország egy része – mégpedig marhára nem a tehetősebb része – próbálja életben tartani az ország másik, még náluk is nyomorultabb helyzetben lévő részét. Hogy miért nem tanult ez a szerencsétlen nő (és a többi, kilátástalan helyzetben lévő ki tudja hány nő és férfi) és ha akkor nem tanult, most miért nem pótolja? Egyrészt mert csak. Mert nem mindenki elég szorgalmas, nem mindenki elég okos, nincs meg mindenkinek a lehetősége a tanulásra. És akkor? Ők pusztuljanak? Elárulom, hogy nincs egyetlen egy olyan ország sem, ahol mindenki magasan kvalfikált szakember lenne. És nincs olyan emberi, de még isteni törvény sem, hogy aki nem diplomás, az dögöljön halomra.

Aki már ilyen helyzetbe került, hogy 53 éves (de lehet 43, vagy 63 is, tök mindegy), nincs munkája és nincs megélhetése, az kösse fel magát? Vagy az sem kell, mert elég, ha lefekszik a saját otthonában 2017 januárjában? Hol a kibaszottul gyenge állam ilyenkor? Mert az állam gyenge, hiszen egyetlen feladatát sem teljesíti. Itt csak a korrupció, a cinizmus, a pofátlanság és a közöny erős, de az legalább nagyon. Ha lenne, ha működne a normális állam, akkor ez a nő egészen egyszerűen nem kerülhetne ilyen helyzetbe. Akkor lenne megfelelő képzés számára, aztán lenne megfelelő munka. A megfelelő képzés pedig nem az, amikor napocskákat kell rajzolni, hanem ami szakmát ad. És nem úgy kell a képzést megvalósítani, hogy a szerencsétlennek, aki ennivalót sem tud venni, be kelljen buszoznia a városba és ott kelljen bohóckodnia felnőtt fejjel egy tanteremben, ahol semmihez sem értő, de jó kapcsolatokkal rendelkező emberek tanítják őket a semmire, baromira sok pénzért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.