2017. január 3., kedd

GYERMEKVÉDELEM VS. FÉRFIVÉDELEM: IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A FÉRFIERŐSZAK SZOLGÁLATÁBAN MAGYARORSZÁGON II.

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Betlen Anna
2017.01.03.


Eszter 2005-ben költözött össze Zsolttal, nem sokkal ezután született kisfiuk. A férfi a kezdetektől bántalmazó volt, Eszter azután menekült el előle, amikor egy egész éjszakán át verte. A bántalmazó, alkohol- és drogfüggő, bűnöző férfi minden különösebb nehézség nélkül megkapta az akkor még óvodás kisfia feletti szülői felügyeleti jogot, mivel ő maradt a gyermekkel az anya saját lakásában, miután a nőt, annak másik gyermekével együtt, a lakásból kiverte. A történet második részét közöljük, első részét itt olvashatják.

A különélő szülő kötelező tájékoztatása

Kb. egy hónappal Zsolt és a kisfiú hazautazása után Eszter hosszú levélben fordult a kerületi gyámhivatalhoz. Azt kéri, hogy tudassák vele, hol lakik a gyermeke, egyáltalán megvan-e még, hová jár, jár-e iskolába, és hogyan vehetné fel vele rendszeresen a kapcsolatot. Eszter felkészült: tudatában van annak, hogy az apának kötelessége tájékoztatni őt a gyermek lakóhelyéről, iskolájáról, iskolai előmeneteléről, egészségi állapotáról stb. Joga van a kapcsolattartáshoz. Levelében leírja, hogy a kapcsolattartás megkönnyítése érdekében működő, kredittel feltöltött telefont adott a kisfiának, de a telefon nem csöng ki. Az apát is hiába hívja. Nem tudja, hol vannak, mi van velük, azt se tudja, élnek-e egyáltalán. Eszter jelzi, hogy fordult ő már mindenkihez: a családsegítő szolgálat szakmai vezetőjéhez, a minisztérium illetékes munkatársához, a rendőrséghez is, de mindenütt azt a választ kapta, hogy a kerületi gyámhivatal az illetékes.
A törvény szerint a külön élő szülőt a gondozó szülővel élő gyermekével „folyamatos” és „időszakos” kapcsolattartás illeti meg. Ezekről a szülői felügyeleti jogról döntő bíró határoz ítélete részeként. Mivel azonban Eszter külföldön él, értelemszerű, hogy az ún. folyamatos (heti rendszerességgel ismétlődő) kapcsolattartást telefonos, internetes kapcsolattartással kell majd helyettesíteni. Eszter tehát arra kéri a gyámhivatalt, hogy a megváltozott körülményeknek megfelelően szabályozza újra a kapcsolattartást, de azt is kéri, hogy vegyék védelembe a gyermeket, mivel:
  1. az apa akadályozza a kapcsolattartást,
  2. nem tájékoztatja az anyát a gyermekkel összefüggő információkról,
  3. nem működik együtt az anyával,
  4. felelőtlenül összevissza rángatja országok között a gyermeket,
  5. bizonyítottan drog- és alkoholfüggő,
  6. a gyermeket Eszter, az anya és Réka, a testvére ellen neveli, manipulálja, zsarolási eszközként használja fel.
A gyámhatóság nem méltóztatott érdemben válaszolni erre a levélre. Még a családsegítő szolgálat munkatársai is csak közel egy év múlva kapták meg Eszter 12 oldalas, a helyzetét részletesen ismertető levelét a gyámhatóságtól. Mint sokkal később magától a gyámügyi osztályvezetőtől megtudtuk, az együttműködés kötelezettsége csak a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjait terheli, és mivel maga a gyámhatóság nem tagja, hanem feje a gyermekvédelmi jelzőrendszernek, ők – szerintük – nem voltak kötelesek átküldeni a rendelkezésükre álló információkat a család- és gyermekjóléti központnak.
A különélő szülő kötelező tájékoztatása tehát a felelős szervek egymásra mutogatása közepette, valójában az apának nyújtott egyöntetű, bár hallgatólagos támogatásuk következtében elmaradt, a vonatkozó információkat Eszter – bármennyit hadakozott is a jogai védelmében – csak véletlen hibákból, elszólásokból szedte végül össze...

1 megjegyzés:

  1. Szüksége van egy hitelt fizetni a számlákat? Van szüksége
    személyes vagy üzleti hitel? Szüksége van egy hitel különféle
    más célra? Ha igen, kérjük lépjen kapcsolatba velünk ma
    (AustineDan413@gmail.com) a hitel.
    Kínálunk a legnagyobb kölcsön $ 5,000.000.00. Ajánlunk
    hitel @ 3% fix kamatozású idejére
    1-20 év. Adunk két hónapos türelmi idő előtt
    havi fizetés kezdődik. Tehát, ha érdekel,
    kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot, és visszatér hozzánk,
    a lehető leghamarabb feldolgozásra.
    Teljes név: ...................
    Nem: ...................
    Kor: .....................
    Cím: ................
    város: .......................
    ország: ..................
    Hitelösszeg: ..............
    A hitel futamideje: .............
    Telefonszám: ................
    Foglalkozása: ...................
    havi bevétel: ..............
    A cél a hitel: .................
    Előfordult kérte kölcsön előtt? .............

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.