2017. január 6., péntek

HAJRÁ, BOTKA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.01.06.



...A kormánypárt lényegében pontosan attól tart, amitől az ellenzéki pártok. Hogy Botka képes lesz kiszórni a szemetet a baloldalról. Ez pedig a Fidesz érdekeivel ellentétes, hiszen nekik egy zsarolható, alkura hajlamos, a kapott konccal elégedetten elcsámcsogó látszatellenzékre van szükségük és véletlenül sem igazira. Ha Botka esetleg képes lesz összefogni a széttagolt ellenzéket (nem mondom, hogy ez be fog következni, bár én szurkolok Botkának), akkor sokakban tudatosodhat az, ami eddig is nyilvánvaló volt: a Fidesz támogatottsága távolról sem olyan óriási országosan, egyszerűen csak a kevés szavazni hajlandó között népszerűek. Pontosan ugyanaz a helyzet, mint az elbukott népszavazáson. Amint kiderült, hogy érvénytelen lett a voksolás, mert nem mentek el annyian szavazni, hogy az éppen a Fidesz által meghúzott érvényességi küszöböt elérje, máris változott a kommunikáció.

Hirtelen nem számított az ország lakossága, csak az a 3,5 millió ember, aki elment szavazni. Ezen belül a többség nyilván támogatta – nem, nem a Fideszt, hanem a betelepítés elleni fellépést -, de mégis arról harsogott a pártpropaganda, hogy lám, megnyerték a népszavazást és többség és hajrá. Ugyanez van a választással is. A lakosság nagyobb része nem szavaz, a Fidesz támogatottsága nem kétharmad.

Ha valakinek sikerülne megszólítani a nem-szavazókat, az bizony keményen a fiúk orrára tudna koppintani. Nem tudhatom persze, hogy Botka sikerrel jár-e, de a kormánypárt reális veszélynek érezheti, mert erősen elkezdtek óbégatni. Nem, mintha nem ezt tennék hetedik éve, de most mintha jobban betojtak volna, mint amennyire be szoktak tojni.

Az biztos, hogy a propagandalapok teljes erőből bele fognak állni Botka kinyírásába, ha komolyabbra fordul a helyzet. A fizetésükön túl is beleállnak, mert a túlélésükért fognak küzdeni. Költségvetési források és irányított reklámbevételek nélkül öt perc alatt pusztulnának ki, tehát elemi érdekük, hogy Botkával, vagy Botka nélkül, de a demokratikus baloldal soha ne tudjon kivergődni a jelenlegi állapotából.

A kormánynak pláne nem érdeke egy erős ellenzék, hiszen már mindenki nyakig sáros és nincs arra garancia, hogy egy esetleg Botka vezette ellenzék – amennyiben képes leváltani a jelenlegi kormányt – az eddig szokásos alkukkal (egyszer neked, egyszer nekem) büntetlenül futni hagyja a bűnbanda tagjait. Ezért nem bukhatnak.

Én pedig úgy gondolom, hogy az ország érdeke nem egyezik sem a Fidesz-KDNP, sem a jelenlegi baloldali pártok vezető tisztségeibe bebábozódott káderek, sem a propagandamédia napszámosainak érdekeivel. Úgyhogy részemről: hajrá, Botka!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.