2017. január 2., hétfő

IDÉN MEG KELL VÉDENI A DEMOKRÁCIÁT

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2017.01.02.



A Washington Post kommentárja úgy látja, hogy az idén meg kell védeni a demokráciát, a kormányzás köztársasági normáival és a szabad társadalmak nyíltságával együtt.

Minden más másodlagos ahhoz képest, hogy meg kell akadályozni a demokratikus értékek visszaszorítását, a hatalom ellenőrzésére szolgáló intézmények meggyengítését, mind az Egyesült Államokban, mint szerte a világon. A magyar, a lengyel és a török kormány tekintélyelvű fellépése, az európai szélsőjobbos pártok megerősödése, valamint a hagyományos középpártok hanyatlása önmagában is aggasztó, és ezt csak tetézi Trump győzelme. A leendő elnök autokrata vonásokat mutat. Ugyancsak riasztó, hogy több tanácsadója szoros kapcsolatban áll Európában szélsőséges mozgalmakkal, amelyek a múlt század 30-as éveinek témáit hozzák vissza. Putyin, akiről a leendő amerikai elnök egyfolytában lelkesen nyilatkozik, ugyancsak támogatja ezeket az erőket. Elképzelhető, hogy az új amerikai vezetés összeáll az orosz államfővel a háború utáni demokratikus rendszer védelmezője, Merkel ellen? Hogy Amerika nagy maradjon, az azt jelenti, hogy meg kell óvni azokat az intézményeket, amelyek lehetségessé tették ezt a nagyságot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.