2017. január 15., vasárnap

JOBBIKOK HELYOSZTÓJA

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.01.15.




A Jobbik háza táján elindított „középre tarts” jelmondattal a jelek szerint nem igazán ért teljes mértékben egyet a volt jobbikosok, a majdnem jobbikosok, és a még jobbikosok némelyike.Debrecenben például. Pedig a nagy középre tartás lehet akár színjáték is. S akkor igaza van annak, aki szerint Vona Gábor legújabb irányváltása csak a hatalom megszerzéséről szól.

Ami politikailag egy meglehetősen jól értelmezhető álláspont. Gond inkább a hatalom gyakorlásának módjával, illetve hosszabb távú céljaival szokott lenni. Magas labda lenne ismét lecsapni, hogy az ellenzék részéről az fanyalogjon, aki a Jobbik által feszegetett olyan kérdésekre, mint a közbizalom és közbiztonság kérdései fel tud mutatni kevésbé demagóg, és hihetően megvalósítható programot. A „gyertek velem, és utáljuk együtt a többieket” nem ilyen program. Akkor sem, ha az „utáljuk” szó helyére a „buktassuk meg”, „csukjuk le”, és hasonló kifejezések kerülnek. Szóval! Ez a magas labda ott lebeg egy jó ideje, és 2013 óta sem rémlik, hogy egy ütős programmal lecsapta volna a nem annyira rasszista, és remélhetőleg demokratikusabb ellenzék. De talán a nyáron. Valamelyik nyáron. Valamelyik választás előtt. Amikor nem egymás fülcimpáján számolgatják majd a szőrszálakat.

Addig azonban itt van az egymás körül keringőt táncoló Fidesz, illetve a Jobbik. A maguk szatellit szervezeteivel. Parlamenten belül, illetve azon kívül is. A Jobbik esetében, mint a legutóbbi hírből is leszűrhetjük: van Jobbik és van Jobbikabb. Az egyik közép felé próbál kommunikálni. A másik pedig megmaradt ott, ahol a rasszizmus, a permanens ellenségkép-gyártás, illetve a folyamatos harc ad egymásnak randevút. Lassacskán a Fidesszel is találkozva. Akár egyfajta kapcsot is képezve a jelenlegi kormánypárt számára. Ami mentén akár a gárdamellény is felcsatolható. A kereszten ülő Turul alá. Esetleg mellé. Aztán amikor ez megvan, az addig középre kúszott párt-szekciónak már csak ki kell majd békülnie a jelenleg ellene tüntetőkkel. Hogy megszabaduljon a béklyóktól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.