2017. január 4., szerda

LENIN SZELE

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.01.01.


Aki még tanult némi marxizmust, az emlékezhet Lenin forradalom­elméletére. Lenin szerint akkor alakul ki forradalmi helyzet, ha az uralkodó osztály már nem tud a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig nem hajlandók a régi módon élni. Valami ilyesmi történt a világban 2016-ban.” (A lázadás előszele)
A Magyar Idők egyik jeles szerzője 2016 utolsó napjaiban hatalmas csapást mért a NER esküdt ellenségeire, illetve úgy nagy általánosságban a nevetséges „píszí-gondolkodás” kihalásra ítélt híveire. Forradalmi kiáltványában Néző László keresztény alapokra helyezte a marxizmus-leninizmus tanításait.
Az említett írás Vlagyimir Iljics, Donald Trump, Bethlen János erdélyi kancellár, a Brexit, végül, de nem utolsósorban a Fidesz hat éve tartó sikeres kormányzásának mesteri összevegyítése mindössze négy, közepes hosszúságú bekezdésben. Remek receptúra. Ha ettől az ideológia koktéltól nem omlik össze azonnal a „píszí-világegyetem”, akkor az emberiség kénytelen lesz megint egy kiválasztottat követni, majd végül keresztre feszíteni.
A lázadás szele – melynek feltámadására maga a magyar miniszterelnök hívta fel elsőként a nagy nyilvánosság figyelmét – a „politikailag korrekt világ vámszedői”-it, a „régi elit”-et fogja elsöpörni. Az pontosan nincs meghatározva, hogy miféle elvetemült társaságról van szó, de tulajdonképpen sejteni lehet azt, kik is lehetnek ők. Rögtön neki is lehet kezdeni sikeresen lázadni ellenük.
Lázongás közben csak arra kell ügyelni, hogy a „kor embere” a győztes oldalon maradjon, a heves küzdelem során nehogy véletlenül bekeveredjen az ellenség sorai közé. Kicsit ellentmondásos ugyan előre elrendelt győztesként lázongani egy régi, rohamosan pusztuló világ ellen, de valahol a Bibliában, illetve a Lenin összesben ott rejtőzhet a magyarázat a rejtélyre. A cikkben többször is szerepel a józan ész” kifejezés, melynek használata a szerző részéről meglehetősen nagy merészségre, illetve teljesen szabadjára engedett elmére vall.
Tisztességes lázadók általában nem szoktak a Blaha Lujza téren ételért sorban álló emberekre lecsapni. Persze amikor oda a politikai korrektség, illetve ilyen mértékben fokozódik az osztályharc, valamint vele párhuzamosan a tőke újra és újra szétosztása, akkor könnyen megtörténhet az ilyesmi.
Az igazán sikeres afrikai hadurak példának okáért régóta nem dőlnek be a politikailag korrekt maszlagnak, „az üres szólamoknak, felcicomázott szavaknak, festett díszleteknek”. Állig felfegyverzett csapataik odamennek ahol valamit meg lehet szerezni. Szándékaik őszinteségének igazolásként lelőnek néhány fegyvertelen embert, elveszik amiért jöttek, majd politikailag teljesen inkorrekt módon távoznak. A „píszí korszakában” ezt a tevékenységet rablógyilkosságnak, mészárlásnak, a lázadókat pedig martalócoknak nevezték.
Kiszelly Zoltán, a lázadó politológus, mint a „kor embere” megértette az új idők szavát és blogbejegyzésében elrettentő csapást mért a politikailag korrekt viselkedésre, illetve annak „vámszedőire”egy általa közelebbről meg nem nevezett 1 %-ra. Régebben talán azt lehetett volna mondani a Századvég Politikai Iskola Pancho Villa-jára, hogy ez aztán igazán aljas, jellemtelen gazfickó, ma viszont azt, hogy már megint fellázadt. (Blaha Lujza téri liberális beetetés)
A lázadást, mint 2017 egyik meghatározó tevékenységét, kissé vakmerően alkalmazza vallási kinyilatkozásaiban Orbán Viktor. Lázadni általában a hatalom ellen szoktak, az pedig jelenleg ő. Nem kell az ördögöt a falra festeni, mert lemászik onnan őkelme és bemegy valamelyik lap szerkesztőségébe garázdálkodni.
Ha az országban minden a legnagyobb rendben menne, akkor Európa legfőbb gerillája, egy masszív médiabirodalommal, valamint a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, azaz a Magyar Kelet-indiai társasággal a háta mögött nem rettent volna meg egy alig pár ember által olvasott PR-cikk meghamisításától. Jellemző, hogy még a szerkesztőket sem nagyon érdekelte, vajon mi szépeket mondhatott Orbán Viktor. Egy tisztességes miniszterelnök ilyen esetben megrántotta volna vállát, majd kért volna egy helyreigazítást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.