2017. január 2., hétfő

SAJÁT DÉMONAITÓL SENKI SEM TUD MEGVÉDENI SEM A BETONBUNKER, SEM A TEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.01.02.


Vége a régi évnek, kezdődik az új. Amúgy nem, pont abban a pocsolyában ülünk-állunk-fekszünk, mint eddig, de változott az évszám, ezt megünnepeljük.

Elsősorban is azzal, hogy az egész évben valami miatt – ezerkétszáz különféle okból – frusztrált hülyegyerekek betáraznak petárdával, tüzijátékkal és a franc tudja mivel és az nekik az év csúcspontja, hogy ezeket eldurrogtatják. Nem egyszerre, mert azt nem lehet, hogy az egyik balfék-különítmény főműve elnyomja a másikat. Délután öttől hajnal háromig robbantgatnak, mert az annyira jó. Én pedig délután öttől hajnal háromig ölben ringatom a 30 kilós, halálosan rettegő egyik kutyámat, miközben a másik a hónom alatt lapít és igyekszik időnként a bőröm alá bújni félelmében. Én megértem és tolerálom a petárdázókat, csak annyit üzennék nekik: rohadjanak is meg. De ne feledkezzünk azért meg azokról a gazdikról sem, akiket váratlanul ér az éjfél és nem gondoskodnak időben a kutyusnak biztonságos zugról, nem viszik be a lakásba, vagy zárják be olyan helyre, ahol nem eshet baja. Végső esetben az állatorvostól lehet kérni nyugtatót. Az is jobb, mint a sötét országúton elgázolt kedvenc.

Ahogy az biztos, hogy az év végével az idióták robbantgatnak, az is biztos, hogy Hajdú János főtekes felülvizsgál és hosszabbít. Ugyanis 2016 utolsó napján lejárt az Orbán nevű házának különleges és folyamatos védelméről szóló határozat, de mindenki nyugodjon meg; március 31-én éjfélig meghosszabbította Hajdú elvtárs. Konkrétan négy éve folyamatosan érvényben van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.