2017. január 11., szerda

TOTÁLIS ÖSSZEBORULÁS

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.01.11.


Medgyessy Péter volt miniszterelnök újra hallatta a hangját politikai kérdésekben. Egy róla készült filmben azt állította, hogy az ellenzéknek, pontosabban a Jobbiknak, az MSZP-nek és a DK-nak össze kell fognia ahhoz, hogy a Fideszt leválthassák. A volt kormányfő szerint ebben most nem lehet finnyáskodni, el kell dönteni azt, hogy mi a prioritás: a pártok parlamenti részvételének biztosítása, vagy a mai hatalom leváltása. Megjegyzem, hogy az előbbi egy kevésbé ambiciózusabb terv, mint az utóbbi, hiszen minden megjelölt párt simán bejuthat a parlamentbe a 2018-as választás során. Az utóbbival azonban, vagyis egy totális összeborulással sok probléma lehet, amit érdemes részletesebben átgondolni.


Elsőként azt kell rögzítenünk, hogy ezzel az összeborulással még matematikailag sem biztos az, hogy e három párt képes leváltani a Fideszt. A kormánypárt ugyanis hosszú évek óta meggyőző fölénnyel vezeti a pártpreferencia listákat, és az újonnan hozott szociális és gazdasági, ezen belül adózási intézkedéseivel ezt az előnyét minimum megtartani, stabilizálni, de inkább növelni tudja a következő időszakban. Ezt támaszthatja alá az a gyakorlatban létező tény, hogy három párt támogatottságának matematikai összege nem egyenlő a totális összeborulás eredményeként létrejövő tényleges eredménnyel. Ez közismerten abból adódik, hogy az egyes pártok támogatói egyben más pártok elutasítói is lehetnek. Vagyis ha az X pártra szavazási készséget mutatnak, ezzel párhuzamosan Y pártra egyáltalán nem szavaznának, még ha az egy választási együttműködésben van is az általa preferált párttal. Mindezek a tények azonban nem csökkentik Medgyessy Péter azon javaslatának értékét, hogy az ellenzéki pártoknak össze kell fogni, ha le kívánják váltani a Fideszt...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.