2017. január 14., szombat

TRUMP-GATE: NEM MAGÁNYOS HÍRSZERZŐ, HANEM A LONDONI KORMÁNY

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.01.13.



Ahogy azt sejteni lehetett, Christopher Steele, az MI6 egykori alkalmazottja nem saját szakállára adta át az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) a Donald Trumpról összegyűjtött kompromittáló adatokat, hanem a londoni kormány tudtával és engedélyével. Ez azt jelenti, hogy nem magányos volt ügynök, hanem a brit kormány áll az amerikaiak figyelmeztetése mögött. Ismert a polonium mérgezések kapcsán, hogy az angolok jobban tisztában vannak a Putyin-rendszer természetével.

A britek ott követték el a hibát, noha biztosan ez volt a hivatalos út, hogy a Trump útját egyengető FBI-hoz fordultak, amelynek igazgatója elhallgatta azt az amerikai közvélemény ellőtt, mert ártott volna a republikánus jelöltnek. Ezzel nyilvánvaló törvénytelenséget követett el, csakúgy, mint akkor, amikor minden elfogadható indok nélkül 11 nappal a választás előtt újraindította még egy hétre a Clinton email ügye miatti nyomozást. Ezt már vizsgálják.

A brit médiában megjelent értesülések szerint a 35 oldalas jelentést, amely Trump oroszországi kapcsolatait, illetve a róla állítólag Oroszország birtokában lévő kompromittáló titkosszolgálati anyagokat részletezi, Christopher Steele, az MI6 egykori alkalmazottja készítette. A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap "magas beosztású" amerikai illetékeseket idézve azt írta, hogy Steele-lel az FBI vette fel a kapcsolatot még tavaly júliusban, azzal a kérdéssel, hogy "beszélhetnének-e" az általa Trumpról összegyűjtött anyagról. A brit lap név nélkül idézett amerikai forrásai szerint Steele brit kormányilletékesektől kért engedélyt arra, hogy tárgyalhasson az FBI embereivel, és az engedélyt meg is kapta. Ezután Steele Európában találkozott egy FBI-ügynökkel, akivel az "dossziéban foglaltak hátteréről értekezett".

A BBC szerint Steele-t a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogának elnyerésére benyújtott angol pályázat intézőbizottsága is alkalmazta adatgyűjtésre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségről (FIFA), illetve a többi pályázó országról. A BBC szerint nem ismert, hogy a volt MI6-ügynök tevékenysége vezetett-e a FIFA korrupciógyanús ügyeinek feltárására indított vizsgálathoz, de a brit közszolgálati médiatársaság forrásai szerint Steele az ebben az ügyben összegyűjtött adatait is eljuttatta az FBI-nak. A 2018-as vb rendezési jogát Oroszország nyerte...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.