2017. január 15., vasárnap

TUDTA, HOGY A CÖF NEM POLITIZÁL? NEKIK CSAK VÉLEMÉNYÜK VAN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.01.14.



Nem gondoltuk volna, hogy lesz még lejjebb annál, mint hogy Németh Szilárd letagadja, hogy Orbánt a TASZ védte a bíróság előtt. De lett.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű kormányközeli szervezet egyik szóvivője, a vele összefonódott Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumi elnöke azt mondta a jobbikos N1 tévének, hogy
  • a CÖF nem politizál, hanem a politika mellé odaállítja a civil kritikát,
  • eljuttatja a civilek hangját a regnáló kormányokhoz.
Hogy ezt miként lehet értelmezni annak fényében, hogy
  • 2012-13-ban a CÖF tömegtüntetéseket szervezett az Orbán-kormány mellett
  • 2014-ben bohócos plakáttal kampányolt a Fidesz mellett,
  • 2016-ban bohócos plakáttal kampányol a Jobbik ellen,
Csizmadia azt mondta, mögöttük 15 ezer szellemi honvéd áll. Ők voltak azok, akik szerették volna az emberekkel közölni a véleményüket, például, hogy Vona és Gyurcsány összefogott, ezért indították a plakátkampányt, ám arról a CÖF nem tehet, hogy ez az emberekből politikai érzelmeket váltott ki.

És mivel ők nem politizálnak, csak véleményüket csupáncsak megjelenítik az emberek véleményét, így aztán nem is vonatkozik rájuk a Fidesz és a kormány ámokfutása lejárató kampánya.

A jobbikos online tévé szerint Rétvári államtitkár azzal vette volna ki a CÖF-öt a kampány hatálya aló, hogy
  • az nem is civil szervezet,
  • még bankszámlájuk sincs.
Csizmadia azonban tagadta, hogy ne lenne bankszámlájuk, és azt is, hogy ne volnának civil szervezet: még a nevükben is benne van. Kétszer. Ennek jelentőségét azonban csökkenti, hogy egyszersmind azt is tagadta, hogy ő maga közszereplő volna, ezért nem engedte, hogy az arcát mutassák vagy hogy a nyilatkozatát közöljék...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.