2017. január 15., vasárnap

VAN, AMIT AZ ORBÁN-KORMÁNY NEM TŰR EL MÁSOKTÓL, MERT CSAK NEKI SZABAD

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.01.14.



Kovács Zoltán kormányszóvivő a Guardiannak azt nyilatkozta, nemigen látni olyan közép-európai országokat, amelyek például brit civil szervezeteket finanszíroznak politikusok befolyásolása céljából.

Hát, olyanokat lehet, hogy nem.

De olyan kelet-európai kormányokat egészen biztosan látni, akik például népszavazási kampányokba avatkoznak bele teljesen nyíltan és direktben, mint tette azt az Orbán-kormány újsághirdetésekkel a tavaly nyári Brexit-kampányban.

Nem is a politikusokat akarták befolyásolni, hanem egyenesen a választókat.

Politikusokat például az Egyesült Államokban akartak befolyásolni, ahol a Századvégen - a kormány thinktankjén és kifizetőhelyén keresztül 5 millió dollárt, 1,4 milliárd forintot költöttek egy lobbistára.

A választókat Amerikában más módon kívánták befolyásolni. 2012-ben alapították Hungary Initiatives Foundationt. Az Átlátszó derítette ki, hogy az alapítványon keresztül
  • a magyar kormány fizetéseket ad az Egyesült Államok kongresszusi tagjainak,
  • számos eseményt szponzorál Washington D.C-ben,
  • és számos Fidesz-barát, Amerikában bejegyzett szervezet kapott jelentős mértékű támogatást.
A határontúli magyar szervezeteknek nyújtott évi százmilliárdos nagyságrendű állami támogatása közismert. Ezek közül csak arra az egyre emlékeztetnénk, amellyel az Orbán-kormány bő egy éve 50 milliárd(!) forinttal finanszírozta egyetlen párt(!), a Vajdasági Magyar Szövetség "gazdasági programját".

Nyilván dolog nem független attól, hogy szavazatok szerzését várják el a VMSZ-től a következő magyarországi választásokra.

De amellett, hogy állami pénzen vásárol voksokat a Fidesz, egy külföldi országban egy pártot támogat. Tehát nem pusztán egy civil szervezetet, amelyik kifejti a véleményét (tehát politizál), hanem egy pártot, amelyik deklaráltan a hatalom megszerzésére tör.

Az eddigiek alkalmasint megfelelően igazolják, hogy
az Orbán-kormány külföldön civil szervezeteket, pártokat és politikusokat egyaránt szponzorál, valamint közvetlenül is beleavatkozik más országok belső ügyeibe.

Annyi különbség azért kétségtelenül van, hogy a magyarországi civil szférát finanszírozó alapítványok adózott magánpénzeket költenek a szponzorációra, az Orbán-kormány meg a mi zsebünkből kivett adóforintokat. Magyar közpénzt.

De amit nekik szabad, az másoknak nem megengedett:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.