2017. február 9., csütörtök

4-ES METRÓ: POLT PÉTER ÜGYÉSZSÉGE TUDOTT A KORRUPCIÓRÓL, MÉG SEM TETTEK SEMMIT ÉVEKIG

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.02.09.


A Siemens szerint évek óta tudomása volt a 4-es metróval kapcsolatos korrupciós sztorikról a magyar ügyészségnek, mégis most ásták elő az ügyet. Ha ez így volt, mire vártak?

A Siemens-szerződés volt a legnagyobb értékű a 4-es metró építésénél. A cég az áramellátást és vonatvezérlő rendszerek kiépítését nyerte el, 31,7 milliárd forintért. Ennél a szerződésnél visszakérné az EU a teljes támogatási összeget.

Nem csoda, hogy a Siemens mosakszik: olvasói levelet küldtek a Figyelőnek, amiben gyakorlatilag visszapattintják a labdát a Polt Péter-féle ügyészségnek.

Állítólag a cég már évekkel ezelőtt belső vizsgálatot folytatott a metróügy miatt külső szakértők bevonásával, ennek a végeredményét pedig eljuttatták a magyar ügyészségnek. Ezután ügyészségi vizsgálat és nyomozás is indult, de ezt 2013-ban megszüntették, azóta pedig nem keresték meg a vállalatot a metróval kapcsolatban.

A Siemens az egyik olyan cég, amely az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) múlt héten nyilvánosságra került jelentése szerint bennfentes információkat szerzett a projekttel kapcsolatban, és amelytől visszakérnék a 31,7 milliárd forintnyi uniós forrást.

A Siemensszel kötött szerződés volt az egyik abból a hatból, amelyekhez az OLAF szerint a 4-es metróval kapcsolatos szabálytalanságok 96 százaléka kötődik. Az Index hosszasan ír arról, hogy milyen szabálytalanságokat tártak fel a nyomozók, az OLAF és a német hatóságok a szerződéssel kapcsolatban.

Úgy folytak a milliárdok és a milliók jobbra-balra, hogy az ember csak kapkodja a fejét.

Látszik, hogy a Siemens tolla vastagon fogott annak érdekében, hogy ők vihessék el a pénzt és csinálhassák meg a munkát.

Ha mindehhez hozzávesszük a Dávid Ibolya-féle 70-30-as elméletet, amiről itt írtunk korábban, akkor egészen máshogy nézhetünk erre az egész metrós-korrupciós ügyre:
a háttérben a Fidesz és az MSZP-SZDSZ marakszik a koncon, miközben a nyilvánosságban egymást próbálják besározni.

Nem nehéz összerakni a képet: az ügyészségnek és a Fidesznek most jött kapóra végre egy olyan botrány az OLAF-jelentés elkészültével, amiben a saját korrupciós botrányaikról az ellenzékre nyomhatják, hogy korrupt.

Vannak azért ebben a sztoriban buktatók:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.