A NEM ROMA EMBEREKNEK RÁ KELL DÖBBENNIÜK, HOGY AMI VELÜK TÖRTÉNIK, AZ AZ Ő ÜGYÜK IS

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Varga Attila
2017.02.26.

Mennyi önkéntes és mennyi idő kell ahhoz, hogy hagyománnyá váljon a romák elleni rasszista sorozatgyilkosság áldozataira való megemlékezés? A 2011 óta minden év február 23-án tartott megemlékezések vajon tudnak-e társadalmi változást generálni? Setét Jenőt, az Ide tartozunk!csoport aktivistáját kérdeztük a budapesti rendezvényen – egykor ők kezdeményezték, hogy a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság évfordulója az egész roma közösség és az egész magyar társadalom számára fontos, megkerülhetetlen emléknap legyen.

Tegnapelőtt, amikor megérkeztem a II. János Pál pápa térre, még hallottam a Deák Diák Általános Iskola udvarán játszó és sikongató gyerekek hangját. Belém hasított, hogy Csorba Robika, akinek 4 évesen vették el az életét 2009-ben, még mindig általános iskolába járna.

A megemlékezés során több szívszorító pillanat is volt, de számomra az volt a legmeghatóbb, amikor egy idős férfi érkezett sírva a Fővárosi Roma Önkormányzat irodájába. Nem tudott a megemlékezésről, azért járt a környéken, mert az unokája klarinétját csináltatta a szomszédos utcában. Csak akkor tudta meg, hogy mi ez a rendezvény, amikor meglátta a képeket az áldozatokról. A férfi háláját fejezte ki a szervezőknek, hogy lehetőséget biztosítanak a közös megemlékezésre. Az esemény alatt végig ott állt mellettem, szipogva. Láthatóan nem roma volt, és ismerőse sem volt a helyszínen.

Fel is merült bennem, hogy megkérdem a bácsit, roma-e, de arra jutottam, hogy ez nem is lényeges, hiszen a megemlékezés származásra való tekintet nélkül mindenki számára fontos lehetne – egy tanulási folyamat is az egész ország számára. Nem engedhetjük, hogy meg nem történtté váljék a rasszista indítékkal és különös kegyetlenséggel elkövetett sorozatgyilkosság, amely 6 halálos áldozatot követelt...

ITT OLVASHATÓ