2017. február 1., szerda

AZ ELVESZETT NEMZEDÉK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.02.01.


Valamennyire érthető okokból hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a határátkelés elsősorban a kelet-európai térséget sújtja, innen megy el a képzett és képzetlen munkaerő (és ezért költ a magyar kormány több mint 80 millió forintot Ukrajnában munkaerő-toborzásra). Pedig más országokban is súlyos gondot jelent az elvándorlás – például Spanyolországban, ahol jellemzően a képzett, tanult fiatalok keresik külföldön a boldogulást.

Az ünnepek idején nem csak a budapesti ferihegyi, de madridi Barajas repülőtér is tele volt külföldön élő, hazalátogató határátkelőkkel. Utóbbi helyszínen rengeteg fiatalt látott az El País újságírója, aki megjegyezte, hogy ők még a szerencsések közé tartoznak, mert egyáltalán megtehették, hogy pár napra hazatérjenek.
Miközben a múlt század 60-as és 70-es éveiben elképesztően sok spanyol kényszerült külföldön munkát keresni (Németország, illetve akkor még NSZK 552 ezer, Svájc 577 ezer, Franciaország 436 ezer spanyolnak adott megélhetést), addig a mostani elvándorlás kisebb mértékű, de bizonyos szempontból legalább annyira fájdalmas.
Vita a számok körül 
Ami a számokat illeti, a spanyolok ugyanazzal a problémával szembesülnek, mint minden más európai uniós ország: megbecsülni is nehéz, hányan élhetnek külföldön. 
Még 2012-ben a spanyol statisztikai hivatal (INE) úgy becsülte, hogy a gazdasági válság 2008-as kitörése óta 225 ezer spanyol költözött külföldre, addig egy évvel később a szociológus Amparo González-Ferrer egy átfogó tanulmányban már 700 ezer emberről írt. 
Csak hogy érzékeltessük az arányokat: 2013-ban Spanyolország adta a második legtöbb bevándorlót az Egyesült Királyságba, csak a lengyelek előzték meg őket. 
A legfrissebb hivatalos adatok (amelyek annyit érnek, amennyit, de ez van) 2016 első félévére vonatkoznak, ezek szerint ebben a hat hónapban 20 ezer spanyol költözött külföldre. 
A számok a külföldi konzulátusokon bejelentkezett spanyolok adatain alapulnak, ám mivel sokan nem jelentkeznek be, ezért ezek pontatlanok is. Mindenesetre talán nem túlzás millió körülire tippelni a határátkelő spanyolok számát (az ország egyébként 64 milliós). 
De nem is csak a számok az igazán érdekesek, hanem az, hogy az elvándoroltak jó része 25-34 év közötti, képzett, tanult fiatal, azaz kis túlzással egy teljes generáció indult útnak, aminek nyilván hosszú távú következményei lesznek. Róluk is szól két újságíró, Noemí López Trujillo és Estefanía S. Vasconcellos könyve, a Volveremos (Visszatérünk)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.