2017. február 28., kedd

BOTKA ELKESEREDETT HARCA A VALÓSÁGGAL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.02.28.


Nagy interjút adott Botka László a 444.hu-nak, amelyben kifejtette nézeteit a világról. Ebből leginkább az érdekes, hogyan képzeli el az Orbán-rendszer megdöntését, mert a többi kérdés egyszerűen nem időszerű. Így például teljesen érdektelen az a szózuhatag is, hogy mit tenne, ha kormányozna, mert ez az ember soha életében nem fog kormányozni.

Végre hallottunk azonban valamit arról, hogy miképpen hidalnák át gondolatban azt a mély szakadékot, amely egy feltételezett kormányváltás és a rendszer eltörlése között feszül. A parlamenti választások ugyanis kizárólag kormányváltást tesznek lehetővé. Azt is csupán elmélet síkon, ha Orbánt valaha demokratikus választások útján le lehetne váltani.

Demokratikus úton azonban Orbánt leváltani nem lehet, annál az egyszerű oknál fogva, hogy Magyarországon 2010 óta nincsenek demokratikus választások, és nem is lesznek, amíg Orbán rendszere fennáll. Ez mindjárt elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy a rendszert kell megdönteni előbb vagy a kormányt kell leváltani.

Nyilvánvaló, ha a rendszer teszi lehetetlenné még a kormányváltást is, akkor a rendszert kell előbb megdönteni, és utána lehet demokratikus választásokat tartani. Botka nem néz szembe azzal a ténnyel, hogy a jelenlegi választási rendszerben, Orbán – függetlenül attól, hogy mekkora a támogatottsága – akkora többséggel nyer, amekkorával akar. Az átrajzolt választói kerületek, a közmédia kisajátítása, a külföldi magyarok szavazatai és még sok más összetevő alapján Orbán leválthatatlan.

Botka még azt sem fogta fel, hogy Orbán lefoglalja magának a kétharmados parlamenti többséget, és az álellenzéki pártok a maradékon osztozhatnak meg. Ha együtt indulnak a választáson, akkor fehér asztal mellett elosztják a mandátumokat, és azt a pénzt, amiért ezt a haudozást folytatják és amiért a hazaárulást elkövetik. Ha külön indulnak, akkor a kollaboránsok számára a választásnak az a tétje, hogy az Orbán által nekik meghagyott egyharmadból ki hogyan részesül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.