2017. február 1., szerda

ELLENSÉGKÉP-SZŰKÍTÉS

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.02.01.


Putyin jön, és Budapest feszült vigyázban várja. Orbán igazodási pontként, míg a város lakói a lezárások miatt. Holott volt Moszkva és Brüsszel egy szinten. Még Béccsel is. Orbán retorikájában. Amikor Orbán harca még szinte gyerekcipőben járt. Azóta persze változtak az idők. Meg az ellenségképek. Szűkültek.

Az említett nívóállításra 2011-ben került sor, amikor Orbán már túl volt az IMF elleni szabadságharcon, és éppen hadat üzent a belgáknak. Jó, jó! Nem a belgáknak, hanem egész Európának. De az Európai Uniónak mindenképpen. Kikiáltva Brüsszelt minden gonoszok lelőhelyének. Vagy mi. Ami ellen, ugyebár minden rendes nemzeti demokratának kutya kötelessége harcba szállni. Mint valami misztikus ellenség ellen. Mert nehogy már a pénzük mellé még bele is szóljanak a felhasználásába. Leginkább pedig abba, hogy ki mindenkit lehet lefizetni, megvenni belőle. Így aztán szép lassan sikerült konkrét formát adni az ellenségképnek. Kék zászlón csillagokkal. Amely ellenség szinte biztosan megszűnne ellenségnek lenni, ha átalakulna császársággá, és megválasztaná Orbán Viktort császárnak. Közfelkiáltással. A Szajna jegén. Augusztusban.

Az eltelt közel hat év azért nem múlt el változások nélkül. Moszkva például kifejezett barát lett Orbán szemében. Talán azért, mert apró szívességekért cserébe nagyobb baksist ígért? Nem tudom. A szívességek körét sem. De talán azzal is összefüggésben lehet, hogy a miniszterelnök szinte már nyomorog. Így aztán lehet az a pénz, amennyiért mégsem megy le koldulni egy aluljáróba. Noha lenne közönsége. Legalább annyian megnéznék ezt a mutatványt, mint az augusztusi császárválasztást a jégen. Azonban talán nem is ez a lényeg egyelőre. Hanem az, hogy az ellenségek köre ezen a téren beszűkült. Ahogy más területen is. Az EU-n belül például születtek még ellenségebbek. Jobbára azok a szemetek, akik a másikat is embernek tekintik. A társaság csúcsát, pontosabban, Orbán szemszögéből a mélypontját, azok képviselik, akik a szétlőtt, agyonbombázott területekről menekülőkben is az embert látják. Ferenc pápa, a renitens, pedig már szinte elviselhetetlen lehet a miniszterelnöknek. Miközben persze érdemes látni, hogy az konkrét ellenségek képét egyre inkább átvették a menekültek. Immár a határ környékére koncentrálódva, és egy külön kört képviselve a kontinensen belül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.