2017. február 25., szombat

GYŐZTÉL, FŐNÖK, JÓ VAGY FŐNÖK, MÁR MEGINT MEGMENTETTED AZ ORSZÁGOT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2017.02.24.


Ez volt a pénteki igehirdetés szent napja, amikor is a világverő-megvédő szentember becaplatott a gondosan előkészített, valóságtól elszeparált mikrofonja elé eligazítani a csalódott, dühös, és egyéb lelkiállapotokban leledző híveket olimpiaügyben, meg egyebekben is.

Elöljáróban szögezzük le: az utóbbi időben többször leírtuk, hogy igen nagyon aktuális volna állami vezetőket a nyilvánosság számára is elérhető, komoly egészségügyi, konkrétan elmeorvosi vizsgálatnak alávetni, ugyanis egyik-másik jóember megnyilatkozásai súlyos aggályokat vetnek fel. Ilyen értelemben pedig közügy az, hogy képesek ellátni közfeladataikat, vagy á dehogy. Félreértés ne essék, mondaná Lázár, nem felmentést keresek egyikük számára sem, ellenkezőleg. Azonban Matolcsy Rómeó minapi parlamenti kirohanása után Orbán mai expozéja több, mint elgondolkodtató:

A népszavazás egy magyar ügy, de az olimpiát nem Magyarországon kell megnyerni. Az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység. Ezért nincs népszavazás Párizsban és Los Angelesben. Nincs arra példa a nyári olimpiák történetében, hogy olyan város kapja meg a rendezést, ahol erről népszavazás volt. Ha ott áll egy vitákból odaérkező Magyarország, ki fog ránk szavazni? Kérdéses, kaptunk-e volna egyetlen szavazatot is. Ez nagy szégyen. Kikapni lehet, de nem lehet akárhogy kikapni. Ronggyá vertek volna bennünket, ennek nem lehet kitenni bennünket, mert ennél többet érdemlünk. Jó pályázatot csináltunk, nyílt szívűek voltunk, tényleg meg akartuk csinálni, eközben a világ leminősít minket, és megalázó vereséget szenvedünk. Ennek nem akartuk kitenni Magyarországot. Sokan vagyunk Magyarországon, akik azt gondolják, az olimpia egy régi álom. Itt történt egy álomgyilkosság. Van egy szervezet (a Momentum – szerk.), melyet nem az olimpia érdekel, hanem politikai párttá akar válni, ezért nem drága neki az álomgyilkosság. Ez itt az új SZDSZ, kis lökdösődés az MSZP-vel, aztán koalíció, erre kell felkészülni. (hirado.hu)

Bármennyire szánalmas, ezt találták ki a pár napos, csatakos izzadsággal terhes kommunikációs tréning eredményeként a Habony-Rogán szipákolóipari műhelyben: a hazaárulók és külföldi ügynökök után az álomgyilkosok és az új SZDSZ varázsszavakkal bódítják a népet. Itt vannak az új csatakiáltások, amelyekre hivatkozva hadrendbe kell állítani a mindig másokra mutogató elkeseredést.

Állapítsuk meg, hogy büdösgyenge ez így, ahogy van. És az még hagyján, hogy csak ezekre a borzalmas eposzi jelzőkre futja, de a gondolatmenet igazságtartalma egy közönséges kocsmai hazudozás szintjét sem éri el. Mivel én még nem jutottam el az összeesküvés-elméletekkel való barátkozásban arra a szintre, hogy a Momentum Mozgalmat a Fidesz kreációjának tartsam, szeretném Orbán Viktor figyelmét felhívni arra, hogy régebben azért jobban ment a hazudozás. Sokkal jobban.

Tényszerűen hazugság, hogy egy olimpia elnyeréséhez (a mi olvasatunkban a rendezés jogának megvásárlásához) egységre van szükség, nem elég a többség. Ugyan nem nyári olimpiát rendeztek 2010-ben Vancouverben, de a polgárok csupán 62%- mondott igent 2003-ban, amikor megkérdezték őket. Ez pedig azt jelenti, hogy az olimpiapárti többség is elég volt az olimpiarendezéshez, egyáltalán nem kellett egység (ITT egy jó kapcsolódó cikk). Hogy közben például Krakkó, Hamburg, München és Davos városvezetése is népszavazásra bocsátotta a kérdést, és az értelmes választók el tudták dönteni, hogy mit akarnak (nem, nem akartak olimpiát), az külön is szóra érdemes...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.