2017. február 4., szombat

GYURCSÁNY ÉVET, A FIDESZ GYURCSÁNYT ÉRTÉKELT

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.02.04.


A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc megtartotta a maga évértékelőjét. Az elemzések majd ugyanúgy elmolyolnak vele, mint kormányfő hasonló célú beszédén. Az elmondottakkal nyilvánvalóan lehet vitázni. Ahogy azon is, hogy az első, leginkább kormánypárti reakciók tulajdonképpen miről, és kinek szólnak. Mert látszólag akár fel is értékelhetik azt, ami a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai előtt elhangzott.

Nem azt, hogy a demokratikus pártoknak össze kellene fogni egy kormányváltáshoz. Mert ezt nem lehetne eléggé hangsúlyozni. Bár ennek zálogát valahogy nem igazán lehet látni az olyan szereplőkben, mint az a Juhász Péter, aki az előző választások előtt is sikerrel blokkolta hosszú ideig az ebbe az irányba mutató tendenciákat. Alkalmasint az említett urat megválasztották az Együtt elnökének. Így innentől ez ugyanolyan politikai adottságként kezelhető, ahogy az, hogy Gyurcsány Ferenc a DK elnöke. Következésként: lehet elutasítani egy párt elnökét, de ezzel a párttal való együttműködést gátolják. Márpedig jelenleg nincs olyan párt a középjobbtól a liberálisokon át a baloldalig bezárólag, amelyik megengedhetné magának az arcoskodást, és az együttműködés zsigeri elutasítását. Akkor, az elutasítás nem a párt programjának, hanem a párt vezetőjének, illetve egy-egy tagjának, személyesen szól. Egy pillanatig sem vitatva el senki jogát a személyes vélemény kialakításához. Ahogy a választók, urnánál megnyilvánuló, személyes véleményével is szembesülnek majd a politika szereplői. A választáskor.

A fentiek alapján talán kár, hogy Gyurcsány szükségét érezte a bizalmatlanság élezését Botkával szemben. Azt a kommunikációs csapdát mélyítve, amelyet Orbán akkor is felállított a szegedi polgármesternek, ha esetleg nem túl sok valós alapja van. De talán Orbán kapcsán a gonosz birodalmát emlegetni sem szerencsés. Nem azért, mert kormányfő tetteivel egyet kellene értenie bárkinek. Azonban egy ilyen kiszólás inkább az összezárást erősítheti a „túloldalon”. Miközben valószínűleg nem volna hátrány, a kormányváltás megcélzásakor, ha az Orbánban csalódott, a személyi kultuszt, és a korruptokleptokráciát különben elutasító jobboldaliakat is sikerülne megszólítani. Nem feledve persze, hogy Orbán és kommunikációs gépezetének magas labdát dobhat fel az, ha egy ilyen összezárásra lehet építeni a stabil választok urnához rángatását. Mert miközben az ellenzéknek elég gondot okozhat a passzívak rábeszélése a szavazásra, a Fidesznek elegendő lehet rászabni a választási törvényeket azokra, akik stabilan hajlandók a jelenlegi hatalmi egyesületre szavazni. Hitből, félelemből, megvezetettségből, vagy akár csak a győzteshez zárás okán...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.