2017. február 19., vasárnap

ITT AZ IDŐ...! 1.

SZTÁRKLIKK - KÉRI LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: Kéri László
2017.02.19. 


Mindjárt véget ér az újabb elmúltnyolcév, az, amelynek alapvető dokumentumát 2010 május 22-én nyújtotta be Orbán Viktor a frissen megválasztott /kétharmados többségű/ Országgyűlésnek. Amely ezt a programot el is fogadta, majd négy év múlva az újból győztes csak annyit közölt, hogy: "folytatjuk". Azaz mind a mai napig ez a dokumentum jelenti a nyolcadik éve tartó Fidesz-korszak legfontosabb alkotmányos bázisát. Ehhez képest, erről a 85 oldalas szövegről alig szokott szó esni.

Az eredeti program itt olvasható:

A következő hat héten, az egyes fejezeteket követve, az eredeti szöveghez ragaszkodva, megpróbálom végig venni, hogy a FIDESZ mit is ígért annak idején az őket megválasztó hárommilliót is meghaladó számú választónak. (Némi, zárójeles indoklás és magyarázatként csak annyit jegyeznék meg: nem sok értelmét látom az ellenzéki kritikák ezredszeri felmondásának. Részben azért, mert eleve nem arról volt szó, hogy az ő értékrendjük bármit is számítana. Részben meg azért nem, mert az egész korszak megítélésekor sokkal fontosabb lenne azzal szembesülni, amit az ország joggal várhatott volna el a Fidesztől- a saját, és meg is hirdetett értékviláguk alapján. S még valami: a bevezető, ideologikus 16 oldal a NER rendszerének alapvetése, de erről majd a legutolsó részben fogunk - elemző részletességgel - megemlékezni.):

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.