2017. február 23., csütörtök

ITT VAN A PASSZIVITÁS VÉGE: REMÉNYKEDJÜNK, HOGY NEM MOST FOG BEÜTNI A KRACH

ALAPBLOG
Szerző: Alapblog
2017.02.23.



Régóta megy a vita, hogy hosszú távon az aktív vagy a passzív alapok teljesítenek-e jobban. Az tisztán látszik, hogy az elmúlt évek nem kedveztek az aktívan kezelt alapoknak, ellenben az indexkövető alapok kifejezetten jó időszakot tudnak maguk mögött. Közel 3-szorosára nőtt az ETF-ekben lévő pénz mennyisége, amivel jóval nagyobb ütemben bővültek az aktívan kezelt alapoknál. Most azonban mégis úgy látszik, hogy fordul a kocka és az aktívan kezelt alapok tartogatnak még meglepetéseket.

A 2008-as pénzügyi válság idején a befektetők rohamléptekkel tértek át a passzív, indexkövető alapokra, illetve ETF-ekre, miután úgy vélték, hogy az aktív alapok kevésbé lesznek képesek elkerülni a válság hatásait.

Az biztos, hogy az aktív alapok számára az elmúlt évek különösen nehéznek bizonyultak. Ezzel szemben a passzív alapok jó hátszelet kaptak, hiszen több részvényindex is lokális csúcspontot tudott elérni az elmúlt időszakban. Mindazonáltal a változó gazdasági körülmények azt sugallják, hogy koránt sincs még itt az ideje, hogy temessük az aktív alapokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.