2017. február 25., szombat

LÁNCZI TAMÁS ESETE A KULTÚRÁVAL

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2017.02.25.


Orbán egyik verőembere, a szomorúan tehetségtelen ámde nagy hatalmú Lánczi András fia, Lánczi Tamás (csak azért nem nevezem gátlástalan fasiszta pöcsnek, mert nincs semmi sportértéke) nekiment Enyedi Ildikónak, mert az a Haza atyjának rezsimjét nem a megfelelő hangnemben szólította meg.

A brit filmalap (BFI) támogatta Ken Loach " I, Daniel Blake " című filmjét. Ken Loach egy saját külön bejáratú pártot is gründolt, ami még a Labour baloldalának is a baloldalán helyezkedik el, jó viszonyt ápol a Momentummal , amely Angliában nem jól szituált fiatal értelmiségieket, hanem nagyon kemény ballereket jelent, akik nagyjából Trockij Leó bátyánk lendületével építik a proletármozgalmat. Ken Loachnak nem kellett külön beszólnia a brit konzervatív kormánynak, ugyanis az "I,Daniel Blake" műfaji meghatározása eleve a "KIBASZOTT NAGY BESZÓLÁS A BRIT KONZERVATÍV KORMÁNYNAK".

A Parlamentben is beszéltek a filmről, óriási botrány lett belőle. Nem abból, hogy Ken Loach mondott valamit a tory-kra, mert ha éppen nem forgat filmet, akkor folyamatosan vagy a torykra, vagy Izraelre, vagy a világimperializmusra mond valami kedvezőtlen jellegűt, kifejezetten jól járnak vele, ha éppen filmet csinál, addig is csukva van a szája. Abból lett botrány, hogy Ken Loach nem arról készített filmet, hogy két ember szerelmes szarvasnak álmodja egymást, amibe még egy Schmidtmari sem tudna belekötni ideológiailag, hanem arról, hogy szerinte itt a halálba kergetik a munkásosztályt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.