2017. február 13., hétfő

PÁRBESZÉD: TENNI KELL!

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Szabó Tímea
2017.02.12.


Esküszöm, a fülénél fogva rángatnám oda Orbán Viktort, hogy ezeket az embereket nézze meg, amikor telehazudja az évértékelőt azzal, hogy „Magyarország erősödik". Erősödik egy fenét! Orbán és tolvaj bandája mindent ellop! De visszaszerezzük, a nemzeti vagyon elrablói pedig rács mögött gondolkozhatnak, hogy mit is kellett volna inkább csinálni!

Követjük Ferenc pápa példáját, tegnap már harmadik alkalommal nem csak kiosztottunk 200 adag meleg ételt nélkülöző társainknak, hanem megvendégeltük őket, és együtt ebédeltünk velük.

Amikor a Párbeszéd három éve elindította a Tenni kell! programját, először csak hajléktalan embereknek igyekeztünk segíteni minden hétvégén. Azóta kiderült: nem csak nekik hiányzik a meleg étel: tegnap Kispesten a több száz megvendégeltnek talán a harmada volt hajléktalan. Varga Attilával, a Párbeszéd kispesti önkormányzati képviselőjével sokukkal beszélgettünk: többüknek ugyan van még lakása, de már az áramot kikapcsolták. Rengetegen állnak épp a kilakoltatás szélén is a devizahitelek vagy rezsihátralék miatt. Őket csak egy hajszál választja el attól, hogy hajléktalanná váljanak. Gyereküket egyedül nevelő anyák, özvegyek és rokkantnyugdíjasok, akik nem tudnak 30 ezer forintból megélni. Hogy is tudnának?

Esküszöm, a fülénél fogva rángatnám oda Orbán Viktort, hogy ezeket az embereket nézze meg, amikor telehazudja az évértékelőt azzal, hogy „Magyarország erősödik”. Erősödik egy fenét! Orbán és tolvaj bandája mindent ellop! De visszaszerezzük, a nemzeti vagyon elrablói pedig rács mögött gondolkozhatnak, hogy mit is kellett volna inkább csinálni!

Osszátok meg, hogy Orbánhoz is eljusson: mi, a Párbeszédben nem adjuk fel, tovább segítünk azoknak, akiket a kormány magára hagyott.

Nekünk mindenki számít!

Itt tudtok segíteni, hogy még több nélkülöző emberhez eljussunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.