2017. február 15., szerda

PÁRTVISZÁLYOK

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.02.15.



Pártviszályok mindig voltak, amióta a politikai hatalomért versengés folyt. Ennek alapja és mozgatórúgója általában az egyéni becsvágy, illetve az ennek nyomán megfogalmazódott pártérdekek érvényre juttatása volt. S mivel az egyéni becsvágyak és a pártérdekek az idők során megváltozhatnak, ezért a pártok közötti viszály iránya és jellege is megváltozhat. Ezért mondhatjuk azt, hogy a politikában nincsenek örök barátok és örök ellenségek, hiszen minden egyén és minden párt riválisa a másiknak, s az átmeneti barátság pusztán attól függ, hogy a közös érdekeltség mennyit hoz az egyén, vagy a párt konyhájára.

Ennek tükrében kell a mai baloldali és liberális pártok közötti viszályra is tekinteni. Korábban 2010-ben és 2014-ben is az azonos politikai filozófiai alapvetés verte egységbe a sok kis pártot, de még ez az összefogás is kevés volt ahhoz, hogy megakadályozhassák a Fidesz kétharmados győzelmét. Ma számomra úgy tűnik, hogy ezen a struktúrán akarnak változtatni, bízva abban, hogy egy új felállásban sokkal jobb eredményt fognak elérni, de legalábbis megelőzik a harmadik szégyenteljes kétharmados vereséget. Ahogyan ma áll a helyzet, az MSZP-hez az Együtt és a PM kis pártok társulhatnak (bár ez utóbbi kérdésessé vált) és még további baloldali és liberális törpepártok jöhetnek számításba. Kivéve persze a DK-t. Ez az az új pártstruktúra, amelyik szerintük egy a korábbi két választáshoz viszonyítva jobb eredményhez vezethet és az MSZP pártelnöke szerint leválthatóvá válik a Fidesz is

Ez nyilván nem tetszett a DK-nak, ami érthető is, mivel ez a párt korábban is mindig a teljes összefogás híve volt. Persze ebben is volt jókora személyes és pártérdek is, mivel a 2014-es választás előtt ez a párt nem szerzett akkora támogatást, ami biztossá tehette volna a parlamentbe jutásukat, illetve az összefogás nélkül nem lehetett volna leváltani a Fideszt sem. Ma hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy ha a DK egyedül indul majd a 2018-as választáson, akkor egyáltalán nem biztos a parlamentbe jutásuk. Sok oka lehet ennek. Egyrészt a természetes támogatói veszteség, ami egy lejtőre került pártot jellemezhet. Másrészt a korábbi DK-s szavazók átszavazása az MSZP vezette összefogásra azzal a szándékkal, hogy ezzel elősegíthetik a Fidesz leváltását is. Harmadrészt a DK vezetőinek rossz politizálása idegeníthet el választókat. Ez utóbbira pedig már most is sok példát lehetne hozni, tehát valós tényezőről kell beszélnünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.