2017. február 24., péntek

SEGÉLYKIÁLTÁS 50 EZER GYERMEKÉRT

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Tanítanék Mozgalom
2017.02.23.



Mint ismeretes a 2017-es érettségi vizsgákkal kapcsolatban a közoktatásért felelőssé tehető államszervezet mintegy ötvenezres nagyságrendben hozott érettségiző gyerekeket elképzelhetetlen helyzetbe arrogáns, hozzá nem értő, érdektelen, "csakazértsem!" hozzáállásával. 

Nem először fordul elő, hogy az oktatásirányítás rendeleteket, ukázokat ad ki egy szolgáltatási területen, melyekkel súlyosan és azonnal beleavatkozik a rendszerbe, az érintettek életébe, majd az egésznek hátat fordítva a reá háruló kötelességeknek nem tesz eleget, feladatait nem végzi el, s mindennek a következményeit a diákok, szülők, pedagógusok szenvedik meg.

A népmesékben az egyszeri gonosz király talán viselkedhet így, de egy 21. századi – magát felelősnek feltüntető – kormány semmiképpen nem engedheti ezt meg magának.

A 2017-es érettségik esete csak egy a sorban, de különösen megdöbbentő, hogy az oktatásirányítók ötvenezer diákot esélyeitől megfosztó feketén-fehéren kimutatható mulasztása sem elegendő ahhoz, hogy a Kormány a felelősségét elismerje, és mindent megtegyen a kármentesítésért.

A szakgimnazisták érettségijére vonatkozó intézkedések átgondolatlan és szakmaiatlan tartalma és körülményei, az oktatásirányításnak a probléma jelzésére adott cinikus és felelősségelhárító reakciói tökéletesen példázzák, hogy a jelenlegi rendszer hogyan gondolkozik és gondoskodik a gyermekekről, a jövőjükről.

Sehogy.

Annak ellenére, hogy a Civil Közoktatási Platform szakemberei már bő egy éve jelezték, hogy a kormányzat felelőtlensége és mulasztásai miatt e területen súlyos problémák adódhatnak, semmiféle korrekció nem történt az oktatásirányítás részéről. Most is csupán annyi reakció érkezik részükről, hogy nem érzékelnek problémát, tehát nincs mit kezelni (!!!).

Az országgyűlési biztosokkal folytatott párbeszéd a fentieken túl a jelenlegi rendszer még egy további súlyos zavarára is rávilágított. Hiába, hogy több tízezer diákot érint hátrányosan az EMMI elfogadhatatlanul szakmaiatlan és felelőtlen intézkedése, hiába, hogy törvényeket és alacsonyabb szintű jogszabályokat szegtek meg az intézkedéseikkel, hiába, hogy a kritikát a civilek mellett a megfelelő jogosultsággal rendelkező aktorok is kimondják – a rendszer nem tartalmazza a korrekció-önkorrekció lehetőségét, a rendszer nem adja meg azt a joggal elvárható valódi lehetőséget, hogy itt és most ezeken a gyerekeken segíteni lehessen.

Mert lehet segíteni!

Tollvonásokba kerülne, időben sem vagyunk még elkésve.
Csak az akarat hiányzik a felelős szereplők részéről, az akarat, hogy mozduljanak. Az érzékenység, hogy meglássák, mit okoz ez a félelmetesen és hozzáértés nélkül odavetett beavatkozás. Az oktatásirányítás rendszerén belül nem a szakmai kérdések, hanem a konfliktuskerülés a prioritás. Kerülni, elkerülni a konfliktust elsősorban a saját közvetlen felettes hatalmával szemben. A túlélés kedvéért kevés kivétellel mindenki ezzel foglalkozik főként, egyebek mellett azok is, akiknek joguk és kötelességük lenne gondoskodni a diákokról, a jogbiztonságról...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.