2017. február 13., hétfő

SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey Lajos
2017.02.13.


Financial Times

A NATO-országok kénytelen-kelletlen a katonai költségvetés emelésére készülnek, miután az Egyesült Államok kemény követelést támasztott velük szemben ez ügyben. A szövetség tagországai azt is tisztázni kívánják, hogy Trump miként képzeli el a szövetség jövőjét.

A védelmi miniszterek a hét közepén, Brüsszelben két napon át tárgyalnak új kollégájukkal, Mattis tábornokkal.

Szeretnének tőle további részleteket is megtudni, hiszen az elnök többször is idejétmúltnak minősítette a szervezetet, továbbá megkérdőjelezte, hogy fennmaradhat-e az Európának nyújtott amerikai védernyő. Azt is igyekeznek tisztázni, hogy mennyivel növeljék a tagállamok katonai kiadásait. Azt remélik, hogy a vendég megnyugtatja őket, vagyis hogy az USA nem vonul ki a földrészről, illetve hogy Oroszországgal változatlanul az erő helyzetéből kell tárgyalni. Ami a pénzügyi kérdést illeti, jelenleg csupán öt ország teljesíti a két %-os kötelezettségvállalást De a gazdasági bajokkal küszködő olaszok és portugálok csak nehezen tudnak eleget tenni a tengerentúli kívánságnak. A többiekről Darvas Zsolt a brüsszeli Bruegel Intézettől azt mondja, hogy esetükben csupán a megfelelő politikai döntést kell meghozni.

Die Zeit


Egy brit politológus szerint az újfajta nacionalizmus megkérdőjelezi a globalizálódást és az egész az egész nyugati létformát, ráadásul a baj sokkal kiterjedtebb lehet, mint ahogy azt eddig feltételezték. Colin Crouch, aki a posztdemokráciáról írott könyvével lett ismert, rámutat, hogy a fejlett világ elvesztette az ellenőrzést a globalizáció fölött, az ipari államok már nem tudják a megszokott biztonságot szavatolni főként az időseknek és azoknak, akik elvesztették a munkájukat. Ezzel párhuzamosan egyre több menedékkérő jött, illetve mind több merényletet követtek el. Utóbbi kettőnek nem sok köze volt egymáshoz, ám a nyugati közvélemény szemében mégis úgy jelent meg, hogy más kultúrából érkezik a tömeg, amelynek soraiban terroristák is lehetnek. Az idegenellenes mozgalmak jócskán kihasználják a társadalom félelmét az iszlámmal szemben. A magyar, a lengyel és a cseh kormány Európa-ellenes szólamokba kezdett, amikor segítenie kellett volna a görögöknek és az olaszoknak a menekültek ellátásában, pedig amúgy a három állam igencsak sokat profitált az uniós tagságból.

A globalizációval veszélyes spirálba került a konfliktus a nyugat és az iszlám között. Egyesekben erősíti a bezárkózás igényét, így kerül egymással élesen szembe a globalizálódás és az újjáéledt nacionalizmus, és egyúttal a hagyományos pártok vitájának a helyébe lép. Megismétlődik az, ami a 18. században játszódott le: megvív egymással a felvilágosodás és a régi rendszer. Merthogy előbbi a piaci ésszerűség formájában egyre kevésbé vesz tudomást a kulturális és nemzeti határokról. Utóbbi hívei ugyanakkor elutasítják a tudományt és a józan észt, lásd Trumpot és a Brexit támogatóit. Nézeteik visszhangra találnak azok között, akik úgy érzik, hogy leszakadtak és az elit elnyomja őket. Az igazi konzervativizmus azt ígéri, hogy a vezér hozza vissza a biztonságot, a régi értékek, a nemzeti erő révén. Itt hatalmas erők feszülnek egymással szembe, és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi következik ezután...
ITT OLVASHATÓ                        

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.