2017. február 16., csütörtök

SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey Lajos
2017.02.16.



FT

1. Orbán Viktor azt tervezi, hogy tovább szigorítja Európa legkeményebb menedékrendszerét. Szembeszáll Brüsszellel is, miután konténertáborokban kívánja elhelyezni az összes menedékkérőt. Az illegális határátlépők ügyében már korábban súlyosbították a büntetési tételeket és megszigorították az őrizetet a kerítés mentén. Hogy a jövőben minden kérelmezőt be akarnak zárni ügyük kivizsgálásának idejére, az fokozza a nyomást az EU-ra, mármint hogy tegyen jogi lépéseket, amiért Magyarország nem hajlandó részt venni az unió menekültpolitikájában, továbbá migránsokat befogadni. Tuzson Bence államtitkár arra hivatkozik, hogy az érintettek kihasználják a kiskaput a közösségi jogban és eltűnnek a hatóságok szeme elől. Emberi jogi szervezetek szerint viszont a készülő szabályozás sérti az uniós normákat, annál is inkább, mivel magányos gyerekekre is vonatkozik. Orbán azonban már jelezte, hogy az idén nagy csata lesz a Bizottsággal ez ügyben. A politikus a bevándorlás kapcsán elfoglalt keményvonalas álláspontot kormányzata központi kérdésévé tette, miközben radikális, euroszkeptikus párttá alakította át a Fideszt.

Európában nincs példa arra, hogy hónapokra konténerekből álló létesítményekbe zárnák a menedékkérőket. Az illetékes svéd miniszter kijelentette, hogy a tervezett rendszernél előre meg kellett volna vizsgálni, mennyire áll összhangban az EU-joggal. Mert pl. Svédországban 70 ezren várnak kérelmük elbírálására, de ha mindannyiukat konténerekbe dugnák, akkor az olyan lenne, mint egy gulag. Jelezte egyúttal, hogy nem jutottak előbbre a magyar féllel zajló tárgyalásokon, amelyek célja, hogy Budapest a dublini szabályok értelmében visszavegyen 220 migránst. Mint mondta, ha a magyarok nem hajlandók változtatni álláspontjukon, akkor a svédek és más államok Brüsszelhez fordulnak segítségért. Timmermans alelnök már múlt héten közölte, hogy büntetés vár azokra a tagokra, amelyek nem tesznek eleget a közös menekültügyi előírásoknak.

2. A többsebességes Európa gondolata azzal fenyeget, hogy megosztja az unót, ám őszinte a vágy, hogy meg kell újítani az összefogást. Az olasz kormányfő paradox módon éppen Londonban fejtette ki, hogy sokkal bátrabban kellene előrelépni a reformok ügyében, mint ahogy arra a tagok hajlandók. Rugalmas, átalakított és egységes EU-ra van szükség, amelyhez minden ország tetszése szerinti fokon csatlakozik. Merkel már jóváhagyta a változó sebességű Európát, pedig neki az az alapelve, hogy amennyire csak lehetséges, meg kell őrizni a szervezet egységét. Az elképzeléseket a Bizottság elnöke foglalja össze a jó egy hónap múlva esedékes római jubileumi csúcsértekezletre. De a többsebességes Európa már jelenleg is létezik, lásd az euróövezetet. Viszont egyes nyugati politikusok arról álmodoznak, hogy a reformokat kihasználva leválasztják a magról a Magyarországot és Lengyelországot irányító konzervatív nacionalistákat, valamint a korrupt román és bolgár vezetést. A vallon miniszterelnök már nyíltan kijelentette, hogy meg kell szabadulni ettől a négy államtól.

Az Európa Barátai nevű brüsszeli elemző intézet egyik alapítója ugyanakkor úgy látja, hogy komolyak a szándékok a megújulásra. Egyrészt távoznak a britek, akik sokáig az szorosabb összefogás akadályának számítottak. Másrészt az idegesítő amerikai politika arra ösztönzi az EU döntéshozóit, hogy a földrész az eddiginél sokkal határozottabban álljon a saját lábára. Harmadrészt az orosz nyomás miatt ugyancsak tanácsos erősebb és egységesebb Európát létrehozni. Végül pedig a hatékonyabb szervezet érdemi válasz lenne a reakciós populizmus nyilvánvalóan ellenállhatatlan megerősödésére. A cél világos, a nagy kérdés csak az, miként lehet elérni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.