2017. február 2., csütörtök

ÚGY IGAZOLTATTÁK A TÜNTETŐ JUHÁSZÉKAT, MINT AHOGY KÁDÁR RENDŐRSÉGE TETTE VOLNA EGY SZOVJET VEZETŐ LÁTOGATÁSAKOR

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.02.02.


Délután fél 2 előtt kicsivel érkeztem az Oktogonhoz, ahol Juhász Péterék készültek kifütyülni az ott elhaladó Putyint. Elég nevetségesnek tűnt a gondolat, hogy a 10 másodpercig elhaladó konvoj kap egy kis füttyöt 30 embertől, de persze értettem: az este 6 órás tüntetés promójáról, na meg morális kiállásról van szó, ahol nem az eredmény, hanem a szándék a fontos.

De ami történt, az nem lett vicces.
Már az is feltűnő volt, hogy csak azon a 10 méteren állnak sorfalat a rendőrök, ahol Juhászék állnak, majd egyszer csak a sorfal megkettőződött, civil arcok álltak be a rendőrök közé, és oldalról benyomult egy 10-15 fős rendőrcsapat, akik igazoltatták Juhászt. Amikor az Együtt politikusa megkérdezte, miért, a rendőrök azt mondták, fokozott ellenőrzés van elrendelve az ország egész területére, azért. És pont a Putyin ellen tüntetni készülő Juhászt szúrták ki az egész országból.
Persze pár perc múlva meg is érkezett Putyin két részből álló konvoja, és el is indult a füttyszó. Elég szimbolikus, hogy Juhász a rendőrök gyűrűjében fütyülhette csak ki Putyint. De ezután újabb rendőrök nyomultak be a területre, és igazoltatták az aktivistákat, akik fütyültek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.