2017. március 30., csütörtök

A MAGYAR KORMÁNY NYÍLTAN ÉRTELMISÉGELLENES POLITIKÁT HIRDETETT MEG

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2017.03.30.



Tehetetlen dühében önmagát is hajlandó lábon lőni Orbán Viktor kormánya, hiszen az ország legjobb egyetemét is beáldozná azért, hogy bosszút álljon azokon az intézményeken szemben, melyek euro-atlanti kötődésünk utolsó bástyái. Nekirontott például a jogvédőknek, akik a liberális demokráciák alapjait képező emberi jogok megsértése ellen emelik fel a hangjukat, most pedig a Közép-európai Egyetem került célkeresztbe, hogy ezzel is demonstrálja, mennyire kevésre tartja a szellem erejét a centrális erőtérben.

Eljött a Németh Szilárdok ideje Magyarországon! A finoman szólva sem értelmiségi ismertető jegyeket hordozó kormánypárti politikus (aki mellesleg a Fidesz alelnöke is) a következő szavakkal indokolta a CEU elüldözését szolgáló törvény benyújtását: „Egyetlen külföldi egyetem, így a Soros-egyetem sem vonhatja ki magát a magyar jogszabályok alól, nem állhatnak a törvények fölött.” A derék, burzsoá nyugatiakatpocskondiázó csepeli vasmunkás imázsát magára öltő politikus azt persze elfelejtette mondani, hogy épp most kívánják elfogadni azt a törvénytervezetet, mely alól nem lehet kivétel a CEU sem. Ha van rajta sapka az a baj, ha nincs, akkor meg az. Ez a magyar kormány érvelése azokkal szemben, akik nem igazán férnek bele a periférikus látásmódjukba.

Még azt is megkockáztatják a cél érdekében a kormány illetékesei, hogy megorroljon rájuk az egyetemet támogató Egyesült Államok, pedig Donald Trump megválasztásához nagy reményeket fűzött a magyar illiberális rendszer.

Hihetetlen szégyen Magyarország számára, hogy egyáltalán megszólalhat érdembenebben az ügyben egy olyan kaliberű politikus, mint a derék Rezsi Szilárd. Ennél is nagyobb baj, hogy régóta rohanunk a szakadék felé, és a kissé naiv magyar értelmiség nem fogja fel, hogy ezzel a kormánnyal nem lehet tárgyalni, egyezkedni, érvelni, hanem csak kemény szavakkal, esetleg füttyel, tüntetéssel visszautasítani a felülről jövő zsarolásokat. Korábban már értekeztünk arról, hogy a Fidesz környékéről lényegében eltűnt a szellemi holdudvar, csak az erőszakos, gátlástalan és talpnyaló figurák tudtak megragadni a párt vezetésében. Arról is ejtettünk már pár szót, hogy az euro-atlanti elkötelezettségű jobboldali szavazóknak lényegében nem maradt pártjuk, mert a Fidesz mindenkit legyalul, aki ezen az oldalon egy alternatívát próbál felmutatni. Most azonban egy egészen új szintre lépett a magyar értelmiség elleni hecckampány. Ezúttal lényegében egyszerre támadnak a nyugati értékrend, a demokrácia és az értelmiség ellen. Ezt még megspékelik egy laza antiszemitizmussal (a sorosozás mellékhatása), illetve egy általános idegenellenességgel.

A Véleményvezér blogján még 2013 telén jelent meg egy témába vágó bejegyzés. A Fidesz és a félretolt értelmiség című írás többek között a következőket állította. „Aki figyelmesen követte az elmúlt hónapok eseményeit, abban könnyen az a kép alakulhatott ki, hogy Orbán Viktor és a Fidesz ahol csak tudja, módszeresen leépíti a magyar kulturális és szellemi életet. Sokaknak azonban csak a héten válhatott világossá, hogy pontosan mennyire kiterjedt is ez a hadjárat a kultúra és az oktatás védőbástyái ellen. Most váltak láthatóvá ugyanis a felsőoktatási forráskivonások eddigi talán leglátványosabb következményei.” Ezeket a sorokat a magyar felsőoktatást megnyomorító forráskivonások miatt indult tiltakozások ihlették. Messze nem volt még arról szó, hogy elüldöznek egy (és nem is akármilyen) egyetemet az országból, mert Soros György is támogatja az intézményt. Úgy tűnik, ilyen esetekben a pénznek van szaga az egyébként ilyen tekintetben nem túl finnyás Orbán-kormány számára is. Még azt is megkockáztatják a cél érdekében a kormány illetékesei, hogy megorroljon rájuk az egyetemet támogató Egyesült Államok, pedig Donald Trump megválasztásához nagy reményeket fűzött a magyar illiberális rendszer....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.