2017. március 14., kedd

ÁDERT NYERVE VESZÍTETT MAJTÉNYI

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.03.13.


Az ország újabb öt évre megnyerte Ádert köztársasági elnöknek. Vagy köztársasági járőrnek? Mert Kósa elhíresült beismerése után az sem kizárt. Noha erre a szerepre Orbán valószínűleg alkalmasabbnak tarja magát. Így aztán az az öt év sem biztosan öt év. Azért persze nem hiszek a kezek erdejében, ha a meglepődést kézfeltartással kellene kinyilvánítani.

Azért persze a jelenlegi helyzet az, ami. Kósa szerint a Fidesz nem annyira alkotmányos és nem is annyira demokratikus párt, hogy hozzájuk képest Áder ne lehetne a demokrácia csúcsa. Ettől persze kár lenne elfeledkezni arról az apró mellékkörülményről, hogy annak idején valószínűleg Áder eldepózása volt a megválasztásának legfontosabb szempontja. Hogy szem előtt legyen. Olyan pártkatonaként, aki az Európai Parlament irányából akár veszélyt is jelenthetett volna Orbánra. Akkor. Ma már aligha. A Fidesz tehát megválasztotta ismét. Mert Áder bizonyított. Azt mindenképpen, hogy tényleg, és igazán egy igaziantimatematikus köztársasági elnökként működik. Se nem oszt, se nem szoroz. Szorgosan erodálva a köztársasági elnök intézményét is. Amely eróziót csak fokozhatja az újraválasztása. Annak ellenére, hogy valószínűleg most sem sokan gondolták komolyan, hogy bármiben érdemi, pontosabban a Fideszt, illetve Orbán Viktort számottevően korlátozó döntésre számíthatunk a jövőben. Miként a múltban sem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.