Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.02.28.
Nem is lenne igazán elvesztett meccs ez az egész, olimpiás-népszavazásos ügy a Fidesz számára, ha Bayer Zsolt nem énekli meg a hősi eposzok hangvételében a dolgot. Persze, hebegett-habogott Kósa Lajos, hisztériázott Kocsis Máté, fenyegetőzött a pénzek vidékre szórásával Lázár János, de Bayer mutatta meg igazán, hogyan kell a tragikus hős pózába merevedni.
„Jó lett volna egy nemzeti ügy. Ugyanis nem volt nemzeti ügyünk, csak a Jóisten tudja, mióta nem. Talán a trianoni fájdalom volt ilyen utoljára, bár abba is nagyon hamar belepiszkítottak a kommunisták” – zeng a bús dalnok.
És helyben is vagyunk megint. Kié a nemzet?
Hagyjuk is most azt a részét, hogy mennyire álságos, hazug, manipulatív dolog Trianon és a 2024-es budapesti olimpia között párhuzamot vonni, pláne behozni suttyomban a kommunistázást is, csak hogy mindenki értse, honnan fújnak a szelek.
De azt azért ne felejtsük el, mondjanak most bármit a Fidesz körüli zavarodott okoskodók: a nemzet a nemzeté. Azoké, akik alkotják. Közösség, ami enmagunkból áll, Bayerből ugyanúgy, ahogy a folyton vasárnap délután falat fúró szomszédból is. Meg az aláírásgyűjtőkből, akik egy hónapon át aluljárókban fáztak, míg összegyűlt az a fájdalmas 266 ezer, meg még 151 darab aláírás – és persze magukból az aláírókból is.
Sőt. Nemzeti üggyé az olimpiát épp ezek az emberek tették, mindazok, akik gyűjtöttek, és azok, akik aláírtak. Azok, akik hisznek még egy demokratikus talapzaton nyugvó Magyarországban. Akik elhitték, hogy a kormányzati gőg ellenében nekik is lehet szavuk, akik dönteni akartak az olimpiáról (mindegy, hogy hogyan).
Lehet ugyan játszani ezt a kirekesztősdit, lehet a világ összes fájdalmának könnyét belezokogni a virtuális térbe, eláraszthatja Bayer fájdalmának izzadtságszaga a Magyar Idők hasábjait, ettől még tény marad: ma ebben az országban az emberek tekintették a nemzet ügyének az olimpiát...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.