2017. március 14., kedd

EGY ÉRZELGŐS, MÁR-MÁR SZENTIMENTÁLIS KURVAANYÁZÁS MARGÓJÁRA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.03.13.


Te felülsz az álmok foltos indián lovára,
és ellovagolsz hamar a kurva anyádba. 
(Bayer Zsolt)

Gondolom, nem szorul különösebb magyarázatra, hogy kinek szól ez a Fidesz udvari bértollnokának szándéka szerint érzelgős, már-már szentimentális versike. Igen, valóban. Kiss Tibinek, a Quimby frontemberének. Aki volt szíves Veiszer Alinda minapi műsorában megosztani a nagyérdeművel egyik versikéjét, amelyről sokan szerették volna azt hinni (én magam visszafogottan, szkeptikusan, de legalábbis kérdőjjellel fogadtam a keménynek tűnő beszólást, és mint kiderült nem voltak teljesen alaptalanok a fenntartásaim), hogy a fennálló hatalom kőkemény kritikája ez. A magyar rögvalóság lenyomata.

Amelyben igen nagy valószínűséggel Orbán a Varangykirály, amelyben megalázzák az ápolókat, a tanárokat, ahol mocsár és bűzös szar terjeng a hibbant elméjű hatalmasok áldásos munkája nyomán. Miután pro és kontra örültek/fanyalogtak a sajtó munkatársai, a jól fizetett véleményformálók, illetve az internet népe, ma már tudjuk, hogy szó nem volt itt pártpolitikáról, vagy arról, hogy a művész Orbán rendszerének olvasott volna be. De legalább sokan magukra vették és jól megsértődtek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.