2017. március 5., vasárnap

EGYRE KILÁTÁSTALANABB A SZAKGIMNÁZIUMOK HELYZETE - 9. HETI HÍRÖSSZEFOGLALÓNK

ÁTLÁTSZÓ OKTATÁS BLOG
Szerző: Kis György Márk
2017.03.05.


Ezeket mindenképpen olvasd el:

Tíz végzős szakgimnazista nyílt leveléhez csatlakozott háromezer társuk

Nyílt levélben mentek neki a kormánynak a szakgimnazisták, akik felháborítónak tartják, ahogy kirántották alóluk a talajt. A szakmai érettségi előtt csupán néhány hónappal tette közzé a kormány a követelményeket, ennek jogsérelmes jellegét az oktatási ombudsman is kimondta. A nyílt levelet szerző diákok számára “decemberben vált világossá, hogy olyan tárgyból is érettségizniük kell májusban, amiből két évig egyáltalán nem volt órájuk”. A gimnazisták szerint úgy lettek nehezítve az idegennyelvi érettségi követelményei is, hogy több vagy jobb órájuk nem volt idegennyelvekből. Többen az itthoni nehézségek hatására már külföldön képzelik el a jövőjüket. (Abcúg)

Kilencosztályos lesz az általános iskola
Új szemléletet vezet be a kormány, és ennek nyomán kilenc évig fog tartani az általános iskola. Még nem tiszta, hogy milyen belső szerkezetben fog ez megvalósulni, a cél viszont világos: a tanulási szakaszok közötti átmenet során sok képesség veszik el, az új rendszer célja részben ezeknek a megőrzése. (24.hu)

A szakma nagyjai helyére tették Palkovics Lászlót

A Stádium 28 közoktatási fórumán az oktatáspolitika és -módszertan kutatói darabokra szedték a kormány eddigi oktatáspolitikájának hibáit és hatásait, eredményeit. (444)

Valamit csúnyán elnéztek a hatosztályos gimnáziumi felvételi matematikai feladatlapjaiban

Jelentős eltérést tapasztaltak a rendes és a pótnapon megírt vizsgák elért pontszámai között. A lehetséges 50 pontból a rendes napon átlagosan 19.7 pontot értek el a felvételizők, míg akik a pótnapon írták, 31.4 pontot. Ekkora különbség csak a feladatlapok eltérő nehézségéből akadhat, és komolyan befolyásolhatja a felvételi eredményeket, hiszen a 100 összesített pontból nagy szeletet tesz ki az eltérés. (Index)

Ha van még időd:

Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga. Így döntött a kormány, miután 2020-tól a felsőoktatási felvételhez szükséges lesz egy B2-szintű vizsgabizonyítvány is. Ugyan a nyelvoktatás nincs azon a szinten, hogy ezt teljesítse, és nem látszik, hogy fejleszteni kívánná ezt a kormányzat, legalább harmincezer forintot megspórolnak a diákok. (444)

Kötelezővé tették a szexuális és párkapcsolati felvilágosítást
Angliában 2019-től. Négyéves kortól párkapcsolati, majd később, a megfelelő életkorban, szexuális felvilágosítást fognak tartani az angol diákoknak. A szülőknek ugyan lesz lehetősége megtagadni ezt gyermekétől, de intézményi szinten nem lehet ellenkeznie az iskoláknak. (BBC)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.