Vendégszerző: Boda András
2017.03.26.
...No, a lényeg a konzultáció: vagyis e kormány egyik legsúlyosabb kamuja a sok között. Merengjünk kicsit vissza a nem kevésbé sötét múltba, amikor például az első nemzeti konzultációkkal elkápráztatták az alanyi jogon agyhalottakat – mert hát micsoda Kancsendzöngája már az az alkotmányos, azaz, puff, barom, ütök a számra, szóval az alaptörvényes demográfiának, tisztesség ne essék szólván, nertársak, hogy a kormány nem csak úgy kormányoz ám, hűbeleferenc módjára, de azonmód kikéri a zemberek véleményét a (szerinte) fontos döntések előtt. Megkérdezték például ugye a nyugdíjasokat, még 2010-ben, hogy izé.
Ön szeretné-e, hogy magasabb legyen a nyugdíja? No csak… és mennyivel? El fogja tudni költeni? Amúgy jóval több most a nyugdíja, mint amikor, ugye emlékszik, a geci kommunisták elvették régebben magától az egészet, és de most mi visszaadtuk és megtízszerezzük nemsokára múltkor? Örül ön nekünk? És aztán jött a szociális konzultáció… és a gazdasági… és a bevándorlásról meg biztonságról szóló – ha jól emlékszem, megkérdezték például, hogy Ön szívesen venné-e, ha erőszakos bantu néger tenoristák mindennap felrobbantanák a lépcsőházt? Hát nem és nem, ki innen: én kérném a harmadik sor kerítést is, és igen, szeretnék bele áramot, jó sokat, de rezsicsökkentettet persze, hogy jó legyen énnekem, biztonságos, tiszta, száraz.
Fektess fel az asztalra és pelenkázz be, édes Viktor bácsi, púderozd be a popókámat, és mutasd meg Matolcsy bácsinak a kis piros pontomat, hadd nézze meg jól valamelyik szemével, lássa, hogy faszán magyar vagyok. A kezdetektől roppant szimpatikus nekem ez a kvaterkázás, nem is pont először dödögök róla ezeken a hasábokon – mintha a sebészorvos szikével a kezében kilépne a műtő előtti váróba, és kiosztaná az épp ott lévőknek az ikszelős papírt: „Ön szerint ezt a kép szélén jobbra lévő kékes eret vágjam át, vagy inkább azt a kis pirosat, ami a sarokban látszik?”; vagy, hogy maradjak a saját kuplungfámnál, mintha indulás előtt körbekérdezném a buszon a kedves utasokat, szerintük hogyan is jutunk el Hartyánfalvára – aztán a legtöbb szavazatot kapó itiner szerint mennénk. Majd csak eljutunk. Valahova.
Amúgy meg: kit is érdekel… Hát igen – az előbbiek ugyanis szigorúan arra az esetre vonatkoznának, ha a kérdezők tényleg kíváncsiak volnának valaki(k) véleményére: szakügyileg mondjuk azzal se lenne sokkal jobb csengése a dolognak, de legalább azt gondolhatnánk, a lelkes amatőrök próbálnak népszerűsködni. Rohadtul nem így van. A nemzeti konzultációk, túl azon, hogy a sajnálatosan könnyűszerrel megvezethető néprétegek álságos, jól kitervelt átbaszásai, ugyanolyan kiváló pénzszivattyúk, mint a NER száz másik bejáratott módszere, persze az egyre népszerűbb sima, immár indoklást sem igénylő szabad rablás után: a nyugdíjasoknak szóló tündérmesét közel 3 millió példányban postázták, bő 200 ezer kitöltött érkezett vissza, csak a (postának soha ki nem fizetett) kiküldés és az előkészítés negyedmilliárd forintba került, amit a Párt tájékoztatása szerint a pártkasszából fizettek.
Ja, úgy akkor oké, srácok, azt nyilván verejtékes munkával ti kerestétek meg, nem pedig mi. Később elég szépen emelkedtek a tétek: 500 millió, 860 millió, 1.34 milliárd… jó, tudom, az átlag magyar dolgozónak ezek nem nagy összegek, de sok tetű rabló kevéssel is beéri… És persze a „konzultációk” eredményéről, a visszaérkezett kérdőívek számáról minden alkalommal azt mondtak, amit csak akartak – ha jól emlékszem, a második alkalommal szeretett volna egy szombathelyi netes portál fényképet készíteni a nagy halom ívről, amit egyébként, így mondták, buzgó kismamákkal dolgoztattak fel (voltam bátor annak idején kockás papíron, a megadott adatok alapján kiszámolgatni, hogy napi 24 órában alig tizenöt évre lett volna szüksége a szerencsés magyar anyáknak, de ne legyünk ünneprontók): természetesen erre sem nyílt lehetőség…
Nos, ami a mostani konzultációt illeti, a három kérdésből az első azt firtatja, közlekedhessenek-e éjjel 11 és hajnali 4 óra között a diákokat szállító buszok; a második azt tudakolja, mi a véleményük a sofőrök egészségügyi alkalmasságával – különösen az alvászavarral – összefüggő szabályozásról; illetve hogyan határoznák meg a diákokat szállító buszok műszaki paramétereit. Megjósolom, kábé mi várható Mari nénitől: 1. kérdés: ne, ne, soha, 2. kérdés: csak vadászrepülő-pilóták vezethessenek autóbuszt, 3. kérdés: csak maximum egy hónapos buszok közlekedhessenek, óránkénti átvizsgálással, menet közben is. Történik egyébként mindez akkor, amikor az egész káoszhoz alapul szolgáló sajnálatos veronai busztragédia valódi okait még akkor sem ismerjük, ha az olasz hatóságok már tudni vélik…
Meglátjuk: ha a konzultálókon és a döntéshozókon múlik, alighanem a teljes buszközlekedés leáll hamarosan… Végül hadd zárjam ezt a dolgozatot azzal a pár sorral, amivel egy korábbit fejeztem be 2015 májusában, csak mert úgy érzem, nem sokat veszített az aktualitásából: „És akkor jöjjön most az, hogy elindítom az ingyenes Kis Nemzeti Konzultációt, egyelőre egyetlenegy kérdéssel, a válaszokat ide, a kommentekhez várom: Ön szerint meddig kell még eltűrnünk, hogy pár száz elmebeteg és/vagy maffiózó azt csináljon velünk, amit csak akar?”
Ön szeretné-e, hogy magasabb legyen a nyugdíja? No csak… és mennyivel? El fogja tudni költeni? Amúgy jóval több most a nyugdíja, mint amikor, ugye emlékszik, a geci kommunisták elvették régebben magától az egészet, és de most mi visszaadtuk és megtízszerezzük nemsokára múltkor? Örül ön nekünk? És aztán jött a szociális konzultáció… és a gazdasági… és a bevándorlásról meg biztonságról szóló – ha jól emlékszem, megkérdezték például, hogy Ön szívesen venné-e, ha erőszakos bantu néger tenoristák mindennap felrobbantanák a lépcsőházt? Hát nem és nem, ki innen: én kérném a harmadik sor kerítést is, és igen, szeretnék bele áramot, jó sokat, de rezsicsökkentettet persze, hogy jó legyen énnekem, biztonságos, tiszta, száraz.
Fektess fel az asztalra és pelenkázz be, édes Viktor bácsi, púderozd be a popókámat, és mutasd meg Matolcsy bácsinak a kis piros pontomat, hadd nézze meg jól valamelyik szemével, lássa, hogy faszán magyar vagyok. A kezdetektől roppant szimpatikus nekem ez a kvaterkázás, nem is pont először dödögök róla ezeken a hasábokon – mintha a sebészorvos szikével a kezében kilépne a műtő előtti váróba, és kiosztaná az épp ott lévőknek az ikszelős papírt: „Ön szerint ezt a kép szélén jobbra lévő kékes eret vágjam át, vagy inkább azt a kis pirosat, ami a sarokban látszik?”; vagy, hogy maradjak a saját kuplungfámnál, mintha indulás előtt körbekérdezném a buszon a kedves utasokat, szerintük hogyan is jutunk el Hartyánfalvára – aztán a legtöbb szavazatot kapó itiner szerint mennénk. Majd csak eljutunk. Valahova.
Amúgy meg: kit is érdekel… Hát igen – az előbbiek ugyanis szigorúan arra az esetre vonatkoznának, ha a kérdezők tényleg kíváncsiak volnának valaki(k) véleményére: szakügyileg mondjuk azzal se lenne sokkal jobb csengése a dolognak, de legalább azt gondolhatnánk, a lelkes amatőrök próbálnak népszerűsködni. Rohadtul nem így van. A nemzeti konzultációk, túl azon, hogy a sajnálatosan könnyűszerrel megvezethető néprétegek álságos, jól kitervelt átbaszásai, ugyanolyan kiváló pénzszivattyúk, mint a NER száz másik bejáratott módszere, persze az egyre népszerűbb sima, immár indoklást sem igénylő szabad rablás után: a nyugdíjasoknak szóló tündérmesét közel 3 millió példányban postázták, bő 200 ezer kitöltött érkezett vissza, csak a (postának soha ki nem fizetett) kiküldés és az előkészítés negyedmilliárd forintba került, amit a Párt tájékoztatása szerint a pártkasszából fizettek.
Ja, úgy akkor oké, srácok, azt nyilván verejtékes munkával ti kerestétek meg, nem pedig mi. Később elég szépen emelkedtek a tétek: 500 millió, 860 millió, 1.34 milliárd… jó, tudom, az átlag magyar dolgozónak ezek nem nagy összegek, de sok tetű rabló kevéssel is beéri… És persze a „konzultációk” eredményéről, a visszaérkezett kérdőívek számáról minden alkalommal azt mondtak, amit csak akartak – ha jól emlékszem, a második alkalommal szeretett volna egy szombathelyi netes portál fényképet készíteni a nagy halom ívről, amit egyébként, így mondták, buzgó kismamákkal dolgoztattak fel (voltam bátor annak idején kockás papíron, a megadott adatok alapján kiszámolgatni, hogy napi 24 órában alig tizenöt évre lett volna szüksége a szerencsés magyar anyáknak, de ne legyünk ünneprontók): természetesen erre sem nyílt lehetőség…
Nos, ami a mostani konzultációt illeti, a három kérdésből az első azt firtatja, közlekedhessenek-e éjjel 11 és hajnali 4 óra között a diákokat szállító buszok; a második azt tudakolja, mi a véleményük a sofőrök egészségügyi alkalmasságával – különösen az alvászavarral – összefüggő szabályozásról; illetve hogyan határoznák meg a diákokat szállító buszok műszaki paramétereit. Megjósolom, kábé mi várható Mari nénitől: 1. kérdés: ne, ne, soha, 2. kérdés: csak vadászrepülő-pilóták vezethessenek autóbuszt, 3. kérdés: csak maximum egy hónapos buszok közlekedhessenek, óránkénti átvizsgálással, menet közben is. Történik egyébként mindez akkor, amikor az egész káoszhoz alapul szolgáló sajnálatos veronai busztragédia valódi okait még akkor sem ismerjük, ha az olasz hatóságok már tudni vélik…
Meglátjuk: ha a konzultálókon és a döntéshozókon múlik, alighanem a teljes buszközlekedés leáll hamarosan… Végül hadd zárjam ezt a dolgozatot azzal a pár sorral, amivel egy korábbit fejeztem be 2015 májusában, csak mert úgy érzem, nem sokat veszített az aktualitásából: „És akkor jöjjön most az, hogy elindítom az ingyenes Kis Nemzeti Konzultációt, egyelőre egyetlenegy kérdéssel, a válaszokat ide, a kommentekhez várom: Ön szerint meddig kell még eltűrnünk, hogy pár száz elmebeteg és/vagy maffiózó azt csináljon velünk, amit csak akar?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.