2017. március 10., péntek

FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITUNG: ORBÁN IS SZOKATLANUL TANÁCSTALAN VOLT BRÜSSZELBEN - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey Lajos
2017.03.10.


Euractiv

A magyar tettek többet nyomnak a latban, mint a szavak, mert látnivaló, hogy az ország csúszik a tekintélyelvűség felé. Erre figyelmeztet a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézetének igazgatóhelyettese.

Neil Campbell rámutat, hogy a civil társadalom ügyében ugyan a hatalom a nyílt vitáról és a párbeszédről szónokol, csak éppen idehaza egészen másként cselekszik, mint ahogyan Brüsszelben beszél.
Valójában azt akarja elérni, hogy a belpolitikai vitákban minél kevesebb lehessen a független bírálat a nem kormányzati szereplők részéről.

A stratégia része, hogy a szűnni nem akaró hivatalos nyilatkozatok félelmet és bizalmatlanságot igyekeznek kelteni ezek ellen a csoportok ellen, mondván, hogy azok manipulálni akarják a belpolitikát. Egy másik sík, hogy a hatalom békülékeny hangot üt meg, ha nemzetközi közönség előtt szólal meg. Végül pedig az is fontos, hogy Magyarország időről időre beülteti a hintába az Európai Uniót. Itthon gyorsan lép, hogy pl. a Bizottság ne legyen képes követni a dolgokat.

Lehet, hogy korainak tűnik riadót fújni az NGO-k finanszírozása ügyében készülő jogszabály miatt, ám a gyakorlat nagyon is jól ismert olyan országokból, ahol az autokrata kormányok aláásták a polgári szabadságjogokat és a pluralizmust. Elég csak Oroszország és Azerbajdzsán példáját említeni. Ott is úgy kezdődött, hogy jött a retorika, illetve a megfélemlítés azoknak a magánembereknek és csoportoknak a megbélyegzésére, akik és amelyek nem értettek egyet a hatalommal. Utána jött a sok közvetlen korlátozás, regisztráció és ellenőrzés, míg csak el nem jutottak odáig, hogy korlátozzák minden szervezet tevékenységét, ha ahhoz nem a kormány adja a forrásokat. Viszont ha valaki azt állítja, hogy törvénytelen egy NGO, csupáncsak azért mert akármilyen kis összegben is, de anyagi segítséget kap külföldről, nos, azt egyúttal azt mondja, hogy szintén illegitimek azok a szervezetek, amelyek finanszírozásához az EU, Norvégia, Svájc, vagy bárki más is hozzájárul. Ily módon odajutunk, hogy csak a lojális, hatalomközeli csoportokat tűrik meg. Vagyis elhallgattatnák a civil társadalmat és a politika a kormány kiváltsága volna. Márpedig ahol kizárólag a hatalomnak van joga a politikai véleménynyilvánításra, ott meghal a demokrácia. A civil társadalom nem ellenzék, hanem a működő demokratikus társadalom egészséges része. Magyarország vizsgálja, hogy meddig mehet el, de az unióban és azon kívül nagyon is résen kell lenni ez ügyben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.