2017. március 28., kedd

HARC A NYUGGEREKÉRT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.03 27.


Na végre!
Éppen itt volt már az ideje, hogy valaki értem is kapkodjon, már azt hittem, soha meg nem érem ezt a napot.
És akkor most, mint derült égből a sültliba, elkezdenek a kegyeimért versengeni a politikusok, akiktől pedig már megszoktuk, hogy legfeljebb a kikerülhetetlen sorscsapás szerepét osztják ránk, meg sík hülyének nézve szónokolnak nekünk.
Erre most tessék, az egyik párt azt ígéri, hogy ha hatalomba segítjük, hát ingyen vehetjük hatvanöt év felett a gyógyszert, kivéve a cavintont, mert az javítja a memóriát, tehát nincs párt, amelyik javallaná választóinak.
A másik párt tiltakozik az alapjövedelem ötlete ellen, de százötvenezres alapnyugdíjat ígér annak, aki elhiszi, hogy ez a megoldás a nyuggertársadalom bajaira, és akinek esetleg életében nem volt ennyi bruttó havi jövedelme soha.....
Az első javaslat erősen konkurál a kétfarkúak ingyensörre vonatkozó javaslatával, a második meg mintha elfeledkezne arról, hogy a nyugdíj és a majdani nyugdíjas által befizetett nyugdíjjárulék között illik valamiféle összefüggésnek lenni.
Mindeközben szeretett kormányunk - mint vívmányt - 1,6%-os nyugdíjemelést rendelt el, mély sajnálkozással emlegetve a törvényi korlátokat, melyeket annyira figyelembe szokott venni, mikor lopni akar...

A szocikon nem csodálkozom, most, hogy leadták az első ágyúlövést a Téli Palotára, a többi lépés már adja magát, egy-két év múlva úgyis jön a NEP, aztán korrigálnak, de addig jó lesz ez így.
Ideológia helyett, választások előtt a járókereteket és a banyatankokat is áfamentessé tesszük az ígéretek szintjén, továbbá a 65 év feletti férfiak havi tíz szem ingyen Viagrát, az egyedülálló nyugdíjas nők ingyen vibrátort kapnak, alapjárandóságként medium size, felárral maxxi size.
Komolyan mondom, itt már mindenki meghülyült, csak én vagyok gőzmozdony.
És mindenki mindenkit hülyének néz, ami azért túlzás, jóllehet az események azért vissza-visszaigazolják az így cselekvőket, de mégis...
Szerintem lehetne például azt is ígérni, hogy az Orbán-családtól visszavett vagyonból első lépésként az általa ellopott és eltapsolt nyugdíjvagyont származtatják vissza a károsultaknak, biztosítva azt, hogy az elkövetkező években nyugdíjba menőknek legyen miből fizetni, aztán vissza lehetne adni az elvont nyugdíjakat, korkedvezményeket, vagy lehetne egy tisztességes reformot csinálni, visszaadni a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás biztosítás-jellegét, de hát ne éljünk a lila álmok ködében....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.