2017. március 9., csütörtök

IGAZGYÖNGY HÍRLEVÉL - A SZUNO SZOCIÁLIS WEBSHOPRÓL

IGAZGYÖNGY ALAPÍTVÁNY
Szerző: Igazgyöngy
2017.03.09.



Köszönjük, hogy 2016-ban minket választottak és várjuk Önöket 2017-ben is!


A Szuno 2016-ban nagyon szép eredménnyel zárt, minden eddiginél nagyobb volt a forgalmunk, sok új termékkel tudtunk jelentkezni, és kampánytermékeink is nagy tetszést arattak. … 2017-ben is folyamatosan megújuló árukészletünkkel várunk minden kedves érdeklődőt, vásárlót a Szuno web shopjában.

Budapesti lehetőségeink

Több alkalommal van lehetőségünk különféle kiállításokra eljuttatni szunos termékeinket, legutóbb a Bábszínházban mutathattunk ízelítőt kínálatunkból, a kiállítás még látható.
Termékeink Budapesten is megvásárolhatók, köszönhetően a Kabinet Galériának, ahova rendszeresen küldünk fel portékáinkból. Nagyon jó, hogy kapcsolatban lehetünk velük, termékeink teljes kínálatát tudjuk így Budapesten is árusítani, és köszönet azért is, hogy nagyon sok rendezvényre ők települnek ki a mi portékáinkkal is.

A Kabinet Galéria (1085 Budapest, Kőfaragó u. 15.,
https://www.facebook.com/kabinetgaleria) a szép termékek boltja, ahol hátrányos helyzetű emberek által készített alkotásokat, termékeket állítanak ki, melyeket meg is lehet vásárolni.
Nyitva tartás: h-p: 12-18 óra
Telefon: 06/20-251-50-99

Az Igazgyöngy Alapítvány, a Down Alapítvány, a Szigony Útitárs Alapítvány, a Kockacsoki és a Lámpás 92’ Alapítvány ügyfelei által készített termékek találhatók meg nálunk. Közvetlen a kapcsolatunk a készítőkkel, ismerjük a szervezeteknél folyó szakmai munkát, a tárgyak történetét, így sokkal személyesebbé tudjuk tenni a vásárlást.

Célunk a tárgyak és alkotóik ismertebbé tétele, művészetük propagálása, a kiállítók támogatása. A helyszín nem véletlenül Józsefváros, ezzel is jelezni kívántuk, létezik átjárhatóság a nyomor és paloták negyede között.

Olyan szervezetekkel működünk együtt, melyek minőségi termékeket állítanak elő, szakmai munkájuk példamutató, valamint ahol a termékek elkészítésében részt vevők jövedelme függ az értékesített mennyiségtől. Másképp fogalmazva, aki nálunk vásárol, közvetlenül segíti a készítőket.

A galéria „első megjelenésnek” lehetőséget biztosító helyszín is, ahol havonta változó kiállítás (például Üvegváros-Rácz Katinka, Színes világ-Strbik Ágnes) tekinthető meg, illetve kisebb rendezvények (például könyvbemutatók, beszélgetések) is megrendezésre kerülnek.
A működtető „RÉS” Alapítvány és a koordinációt segítő Alapítvány a Társadalmi Felelősségvállalásért közhasznú szervezet célja a tárgyak és alkotóik ismertebbé tétele, művészetük propagálása, a kiállítók támogatása...

Ismét nagyon sok új terméket töltöttünk és töltünk fel a web shopra, festett telefontartókat, új neszesszereket, noteszeket… Folyamatosan készülnek új termékek, érdemes megnézni őket.
Hetente kerülnek be a készítőktől a legújabb darabok, melyek nagyon hamar felkerülnek honlapunkra... Érdemes újra meg újra benézni hozzánk.
Keressenek bennünket a húsvéti ajándékozás, a családik ünnepek alkalmával. Továbbra is várjuk az egyedi megrendeléseket.

http://shop.igazgyongy-alapitvany.hu/papir_termekek/notesz
http://shop.igazgyongy-alapitvany.hu/textil_termekek/kiegeszitok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.