2017. március 12., vasárnap

ITT AZ IDŐ... 4. RÉSZ

SZTÁRKLIKK - KÉRI LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: Kéri László
2017.03.12.


"Itt az idő, hogy megteremtsük a szociális biztonságot!" - kiáltotta a Fidesz kormányprogramjának negyedik fejezete bátran bele a mindinkább elsötétülő Nagy Magyar Éjszakába - 2010. május 22-én. E tizenöt oldalnyi ígérethalmazt (62-77. oldalak) ugyanilyen bátorsággal kiáltozhatnák most, hét év múltán is. Hiszen, ha újraolvassuk e program számtalan meglátását, követelését, akkor változatlanul valamennyit aktuálisnak érezhetjük.

Pontosabban, van egy ígéret, amelyet mégsem. "Nem engedjük, hogy az állami nyugdíj mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek." - deklarálja a program 68. oldalának szövege. Hát, ez igaz. Nem kerültek veszélybe. Inkább elvették, mindenestől.

Mondhatnánk ezek után, hogy nagyjából ezen a szinten és ebben a szellemben érdemes ezt a fejezetet komolyan venni, sőt, talán az egész kormányprogramot is. Mégsem tesszük, mert ez az a dokumentum, amely mind a mai napokig a Fidesz kormányzásának alkotmányossági alapja, minthogy a kormány megalakításnak előfeltétele volt a program parlamenti elfogadása. S nagy kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha nyolc év után azt lehet megállapítani, hogy a kormány a maga által írott, s egykoron kétharmados többséggel elfogadott programjával szemben tevékenykedett. Ezt a kérdést időnként akkor is fel kellene tenni, ha momentán érdemi megválaszolására semmi esély nem látszik. A történelmi és politikai felelősség mértékének majdani mérlegelésekor mégiscsak abból kellene kiindulni, hogy a választásokat megnyerő, a hatalmat megragadó, s későbben gyakorló erő mihez képest tevékenykedett? Mit tett, s amit tett, azt milyen mérce jegyében végezte?

E sorok írója természetesen tisztában van azzal, hogy ezt a - meglehetősen alapvetőnek alkotmányossági szempontból pedig különösen súlyos - kérdést évek óta pusztába kiáltott szózatként hangoztatja, mert most még úgy tűnik, mintha ez senkit sem érdekelne. Az egykori Fidesz-szavazók többmilliós tábora kizárt, hogy emlékezne a 2010-es választási- és kormányprogram ígéreteire, mert nagy a valószínűsége annak, hogy a szöveget akkor sem ismerték. Ettől persze még ez a 2 millió 700 ezer választó időnként megkérdezhetné magától -és a választottjaitól -, hogy mire is kértek/kaptak valaha felhatalmazást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.