2017. március 11., szombat

ITT AZ ÚJ FIDESZ, ITT AZ ÚJ ORBÁN

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Föld S. Péter
2017.03.10.



Itt az új SZDSZ – ezt mondta Orbán Viktor, amikor megjelent a színen a Momentum Mozgalom. Nem mondott igazat a miniszterelnök: nem az új SZDSZ van itt, hanem az új Fidesz, és az új Orbán.

„Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből”. És: „Nekem 2010-ben azért volt szimpatikus a Fidesz, mert különböző, szakmailag meggyőző karaktereket állított ki Orbán Viktortól Navracsics Tiboron és Lázár Jánoson át Áder Jánosig.”

Ezt Fekete-Győr András, a Momentum elnöke nyilatkozta a Hír24 portálnak. Világos beszéd, nincs rajta mit magyarázni. Akkor sem, ha sokan vannak, akik nem értik.

Persze, a Fideszt sem értették meg 2010-ben. Pedig, ők is világosan beszéltek, csak nem mindenkinek volt füle arra, amit mondtak. Kis odafigyeléssel lehetett volna tudni, hogy mit akarnak Magyarországgal.

Megszerezni és megtartani maguknak.

Lehetett ezt tudni, de az emberek, akik elégedetlenek voltak az előző nyolc évben kormányzó pártok teljesítményével, szerettek volna hinni valamiben.

Az átlagembernek jogában áll tévedni. Legföljebb rosszul jár, de ha van esze, tanul belőle, s legközelebb majd óvatosabb lesz, megfontoltabb...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.