2017. március 23., csütörtök

ITT AZ ÚJABB BIZONYÍTÉK: ORBÁNÉK ÚGY MŰKÖDNEK, MINT A KÁDÁRI KÁDEREK

BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: Berkecz Balázs
2017.03.22.


Orbánék szüntelen kommunistáznak, miközben ugyanazzal a lendülettel tiporják és kontrollálják az olyan autonóm területeket is, mint a sport és a művészet, vagy az önkormányzatok. Most éppen a Fidesz egyik államtitkára fenyegette meg egy kritikus nyilatkozata miatt a hazai lovassport egyik jeles képviselőjét, akit rövid úton el is távolítottak a fogathajtók szövetségi kapitányi posztjáról. Sőt, ez a fideszes káder korábban egy egész falut is leteremtett, mert nem az általa támogatott polgármestert választották meg. Az Együtt vizsgálatot követel az ügyben!

A hvg.hu szerdai cikkében arról számolt be, hogy letámadta Czerván György államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő a lovasszövetség egyik szakemberét, ifj. Bozsik Józsefet, amiért egy tévéinterjúban kritizálni merte a Mészáros Lőrinc cége által kivitelezett, az állam által finanszírozott szilvásváradi fedeles lovarda beruházást.

A portál megszerezte a beszélgetésről készült felvételt, és lejátszotta azt az államtitkárnak. A politikus addig azt is tagadta, hogy közvetlenül ismeri beszélgetőtársát, majd megpróbálta megmagyarázni, ez miért nem számít fenyegetésnek.

A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára többek között az alábbiakat mondta a fogathajtók időközben leváltott szövetségi kapitányának:

„Ezek az interjúk nem túl szerencsések, és most nagyon finoman fogalmazok. Nem tudom, miért kell ezt csinálni, szidni a kormányberuházást, mondjuk egy szövetségi kapitánynak. Ezeket te hogy gondoltad?” (...) „szövetségi kapitány vagy, és a lovasszövetségnek a kormány adja a támogatást a működéséhez, ne vicceljünk már”. (...) „arra kérnélek, hogy ezt ne csináld a jövőben, legalábbis, ha nem akarsz ebből problémát”.

ifj. Bozsik József a Dinó Sporthíradó vendégeként is beszélt a kialakult helyzetről, ahol kérdésre megerősítette, hogy milyen vállalhatatlan módon működnek az ügyek a CBA-s Lázár Vilmos elnökségével és a bűncselekmény-gyanús vadászházas kalandba keveredett Mondok József alelnökségével működő Magyar Lovassport Szövetségnél...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.