2017. március 25., szombat

KÉRI LÁSZLÓ VÉDELMÉBEN

KÖZNAPLÓ BLOG
Szerző: köznapló
2017.03.24.


A Hír Tv Egyesen műsorában, március 20 -án Kéri László politológus szerepelt és a Kálmán Olgával folytatott beszélgetés egyik részében a Fideszes, vagyonhalmozó oligarcha-mentalitásról beszélt. A médiumok egy része félreértette szavait, főleg amikor ezeket a harácsoló, földet, ingatlant, pénzt, befolyást, hatalmat gyűjtögető, telhetetlen pártvezéreket a második világháború utáni nagygazdák birtokhalmozó magatartásával állította párhuzamba. Azokkal a gazdákkal vetette össze korunk oligarcháit, akiket az 50-es évek erőszakos államosítói, kommunista elnyomói megbélyegeztek és kuláknak neveztek. 

Kéri nem a kommunista terminológia elfogadottságára utalt - vagyis arra, hogy a kulákozás elfogadható és az 50-es években megkínzott, üldözött, megbélyegzett, erőszakos téeszesítéseknek ellenálló parasztok üldözése normálisnak tekinthető - hanem arra célzott, hogy ugyanezek a gazdag parasztok úgy tettek szert földjeikre, hogy mindent alávetettek szerzési vágyaiknak. Ebben pedig tetszik nem tetszik van némi hasonlóság azzal, ami ma Magyarországon a földek - és a mindent megszerezni akaró oligarchák körül - történik....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.