2017. március 30., csütörtök

KÍNAI TRILEMMA

ALAPBLOG
Szerző: BEETHOVEN
2017.03.29.


A KÖZGAZDASÁGTAN TÖRVÉNYEI LEGYŐZHETETLENEK

A kínai vezetés mintha nem akarná elfogadni, hogy a hazai gazdaság természetes módon lassulni fog, továbbra is olyan célokat kerget, melyek egyre távolabb kerülnek a realitásoktól. Jó példa erre a 6-7 százalék körüli gazdasági növekedés fenntartása, de ilyen az erős jüan védelme vagy a nem teljesítő hitelek alacsony aránya is.

A részben piaci, részben bürokratikus koordináció útján működő gazdaságban egyre nagyobb torzítások tapasztalhatók, a kínai döntéshozók egyre többször kormányozzák magukat lehetetlen helyzetekbe, miközben egymásnak ellentmondó célokat fogalmaznak meg. Mintha kihagynák a számításból azt, hogy a gazdaság szereplői még egy erős állami kontroll mellett is ösztönzőkre reagálnak. Nem lehet rábírni a vállalatokat, hogy csináljanak magas megtérülésű beruházást otthon, ha nincs ilyen, és nem lehet megmondani a háztartásoknak, hogy ne féltsék a vagyonuk értékállóságát, miközben azt látják, hogy a legtöbb ismerősük menekítené a pénzét az országból.

HITELBŐL NÖVEKEDÉS

Úgy tűnik, hogy a kínai vezetés mindenáron el akarja érni az előre kitűzött céljait, ehhez pedig kész a megfelelő áldozatot is meghozni. A legszembetűnőbb, hogy a hosszú távon fenntartható növekedési ütem szinte biztosan jóval alacsonyabb, mint a mostani GDP-növekedés, amit csak a hitelek jelentős mennyiségű növelésével tudnak elérni. Valahogy úgy írható le ez a jelenség, hogy amikor a gazdaság lassulását tapasztalják, akkor fiskális és monetáris stimulusokkal pénzt nyomnak bele beruházások formájában. Ezek a beruházások főleg infrastrukturális és ipari gyártósorok fejlesztéseihez kapcsolódnak, amikből már így is túl sok van az országban, a kapacitások alacsony kihasználtsága is ezt bizonyítja. Így hiába növelik a GDP-t rövid távon, valójában ezek értékrombolók, csak az eladósodottságot növelik tovább...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.