MAGYARORSZÁG KEZDI KIVETNI MAGÁBÓL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Attila
2017.03.14.

Hány év kell ahhoz, hogy az ember fragyarul kezdjen beszélni, hogy a töltöttkáposzta helyett a sajt mellett tegye le a voksot (a szeletelt gyulai kolbász azért jöhet), és hogy egy éjjel arra riadjon fel, hogy csőtörés van a már rég eladott magyarországi házában, és fogalma sincs kit kell hívni? Erről és még sok minden másról is szól Attila posztja, amit arról írt, hogy mikor kezdte otthon érezni magát Svájcban.

„Mikor érezted magad otthon külföldön, volt-e egy vagy több ilyen megragadható pillanat, vagy inkább egy észrevétlen folyamat volt?

Ez egy érdekes kérdés, azt hiszem, vannak egyszerű összetevők és bonyolultabb árnyalatok is az összhatási kavalkádban. Az egyik első dolog, amit észrevettem, hogy valószínűleg létezik a lélekvándorlás, én lakhattam már valamilyen minőségben Tücsökfölde tájain, lehet csak gyík voltam, de inkább Milka tehénre asszociálok. Tehát igazán totál idegennek egy pillanatra se éreztem magam.

Ebben persze tagadhatatlanul nagy szerepe van, hogy nálunk kimaradt az igazán ütős külföldre költözést indukáló indok, már Egerben is jól éltünk és csak a kaland-, karriervágy hajtott és Magyarország is egy aránylag normális helynek tűnt 2000-ben.

A cégem pedig olyan profi módon lezsírozott mindent, hogy kábé egy évig tartott, míg igazándiból arra kényszerültünk, hogy a helyi adminisztrációs, egyéb dolgokkal kapcsolatba kerüljünk.

Mondhatjuk, hogy ezáltal volt elég időnk speciális turistának érezni magunkat, kicsit felfedezni a környezetet és rácsodálkozni az új dolgokra, megtanulni, hogy működik az élet.

Több ország egy országban

Most, hogy már ezer éve itt élünk, azt is nagyon fontosnak érzem, hogy nem a derékszögű schwitzertücsök kultúrába kellett beilleszkednünk, hanem a svájci értelemben sokkal lazább franciás életbe.

Ez a kulturális különállás az országon belül amúgy megérne egy misét, hogy miért nem írok posztokat róla annak oka csak annyi, hogy ahtundcvancigéknál nem laktunk egy percet se, hacsak nem hotelekben, szal így csak a felszínt tudnám kapirgálni.

Hogy megmondjam a zőszintét Maunika, ezért is olvasom néha őszinte értetlenséggel mások svejci posztjait, mert nem találom magam és a tapasztalataimat azokban az írásokban.

Nekem ez télleg a „több ország egy országban”-szindrómának tűnik, pár kilométeren belül nagyon különböző hozzáállással találkozhat az ember attól függően melyik oldalán van a nyelvhatárnak, amitől mi nem túl messze lakunk. .."

ITT OLVASHATÓ