2017. március 9., csütörtök

MARTIN SCHULTZ: A NÉMET BALOLDAL ÚJ REMÉNYSÉGE

MAGYAR NARANCS - LIBERÁLIS SZEMMEL - REPUBLIKON BLOG
Szerző: Mikecz Dániel
2017.03.09.


Nem kell mérget venni arra, hogy Putyin európai partnerei, Marine Le Pen, Geert Wilders és Orbán Viktor fogják megszabni Európa irányát.

A 2000-es évek közepe óta a fősodrú európai baloldali pártok egyre nehezebben találják meg azt a hangot, amivel meg tudják szólítani a régi és a hagyományos pártokhoz kevésbé kötődő új választókat. Ahogy arról Botka László beszéde kapcsán már esett szó, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje markánsabb baloldali politikát kíván folytatni. Ennek része, hogy eltávolodik az 1990-es években még oly sikeresnek tartott, Európában Tony Blairhez és Gerhard Schröderhez köthető harmadik úttól, amelynek első számú hazai képviselője Gyurcsány Ferenc volt.

A baloldali fordulat azonban nem magyar sajátosság. Korábban elsősorban egyes dél-európai kísérletektől várták azt sokan, hogy új irányt jelölnek ki a baloldali politizálásnak. Ezeknek kedveznek a gyakran radikális dél-európai baloldali hagyományok, a mozgalmi kapcsolatok, az erős szakszervezeti kötődések. Ilyenek voltak a görög Sziriza és a spanyol Podemos. A baloldali görög kormány és a trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, IMF) közötti tárgyalások elhúzódása, a keményvonalas német pénzügyi politika ellenállása nyomán nem valósult meg a baloldali áttörés, siker Görögországban. Spanyolországban a 2015-ös választásokon egyedülálló sikert tudott elérni a Podemos, amikor új belépőként rögtön annyi mandátumot kapott, mint korábban harmadik erő sosem. A 10 hónapos kormányalakítási válság, majd a kisebbségi jobboldali kormány felállása nyomán azonban a Podemos egyelőre nem jutott kormányzati szerephez, noha az általa is támogatott civil platformok jól szerepeltek a helyhatósági választásokon. Dél-Európán kívül a brit munkáspárti Jeremy Corbyn megjelenése hozott baloldali fordulatot, noha az eddig nem mutatkozott meg választói támogatottságban. Az új elnököt már teljes mértékben közvetlenül a párttagok választhatták meg. A nézeteiben és külsőségekben is baloldalibb, a szakszervezetekhez közelebb álló Corbyn gyakran került szembe pártjának parlamenti frakciójával...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.