2017. március 30., csütörtök

MEGDÖNTENI ORBÁN VIKTORT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Konok Péter
2017.03.30.


...Ennek a népnek jelenleg csak olyan ember lenne alternatíva, aki még Orbánnál is Orbánabb. Tehát, olyan, mint ő, csak hihetőbben hazudik, ügyesebben lop. Sok embernek van nosztalgiája Kádár rendszere után, mert úgy emlékeznek – némelyek nem minden alap nélkül – hogy nekik akkor jobb volt. Volt biztonság, ha az ember nem ugrált, akkor előre is lehetett jutni. Igaz, nem nagy lépésekkel, sőt, volt, hogy sehogy, de, különösen a nyolcvanas években, már egészen emberarcú volt az a világ, amiben éltünk.

Nem azért van ez a nosztalgia, mintha bárki is örült volna, hogy csak háromévenként lehet nyugatra utazni. És akkor is csak kevés költőpénzzel. Hanem, mert az emberek elfogadták, hogy az állam gondoskodik róluk, és gondolkodik helyettük. Megmondta nekik, hogy mi a jó, és mi az, ami nem. És abból se lett baj, ha nekik erről adott esetben más volt a véleményük. Csak ne mondják túl hangosan, ne menjenek ki túl sokan a térre, jelszavakat kiabálni, öklöt rázni.

Bokros Lajoson is milyen jól rajta ragadt a csomagja, pedig, és erre ma már nagyon kevesen akarnak emlékezni, az államcsődtől mentette meg az országot.

Ha Bajnai Gordon valami félreértés folytán újból aktivizálná magát, nem lenne sok esélye. Nem Orbán miatt nem lenne esélye - ő még sok Fidesz szavazó szemében is alkalmasabb Orbánnál. Hanem, mert nem elég hangos, nem elég harsány. Mutatványos kell ide, olyan varázsló, aki azt is el tudja hitetni nézőivel, ami nincs, mert nem is lehet. A feladvány megoldása úgyszólván lehetetlen: úgy kellene túlkiabálni Orbánt, hogy a hangerő mögött megmaradjanak a gondolatok, a szakmai elképzelések.

Úgy kellene populistának látszani, hogy közben nem vagyunk azok.

A Fidesz legyőzhető, de a „nép” nélkül sem Bajnai, sem Bokros, sem pedig más alkalmas jelölt nem tudja legyőzni. A választóknak nemcsak azt kell elhinniük, hogy Orbán legyőzhető, de azt is el kell dönteniük, hogy akarják-e legyőzni őt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.