2017. március 16., csütörtök

ORBÁN G. VIKTOR BELERÚGOTT A SZABADSÁG ÜNNEPÉBE

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: nocenz_Ura
2017.03.15.


Orbán G. Viktor a szabadság ünnepén megint hadat üzent a szabadságnak, a nemzet ünnepén újból kitagadta a nemzetből azokat, akik másként gondolkodnak és a múlt század undorító harmincas éveit idéző szövegekkel próbálta fokozni elvakult híveinek harci kedvét. Mindez engem nem lepett meg, csak azon csodálkozom, hogy ez még mindig képes meglepni a magyar társadalom jelentős részét.

A Kedves Vezető ma fényesen bebizonyította, hogy a Reuters, a világ talán legbefolyásosabb hírügynöksége egyáltalán nem tévedett, amikor őt Európa szélsőjobboldali politikusai közzé sorolta – és mellesleg azt is közölte róla, hogy valójában milliárdos.

Mégis, minek lehet nevezni azt a populista politikust, aki göbbelsi módszerekkel folytat gyűlöletkampányokat, március 15-én Brüsszel, vagyis az európai értékrend ellen hergeli tapsikoló híveit, és egyáltalán nem véletlenül, hanem szándékosan dob be a közbeszédbe olyan rossz emlékű kifejezéseket, mint a vérvonal, a nemzetépítés. Ja, és persze „a mi magyar fajtánk nem lehet boldog olyan hazában, ami nem az otthonunk”. A fajvédelem kifejezés még talán ciki, ezért kicsit lazítani kellett, egyelőre elégedjünk meg a fajtavédelemmel, meg a területvédelemmel. Meg a homogenitás követelményével…

Orbán G. Viktor persze a nemzetközi pénztőkét is ellenségként, egyfajta háttérhatalomként emlegette és bár most kihagyta Soros nevét, azért a hívei nyilván értették ezt a célzást is.

Mindez persze nem ideológiai meggyőződése (nincs neki olyan), „csak” gátlástalan m
anipulálása a tömegeknek, a népbutító stratégia része, amelynek célja a hatalom bebetonozása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.