2017. március 16., csütörtök

ORBÁN MACSKÁI

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.03.15.



Állt a korlátai között és szépeket mondott.
Elmondta, hogy milyen szörnyű, hogy egyesek a pártocskák harcát vívják, ahelyett, hogy egységesen mögé állnának és ütemes tapssal köszöntenének minden alkalmat, mikor cseng a kassza Mészáros Lőrincnél vagy Sajátláb Rasinál, érthetetlen némely emberek viselkedése.
Mint ahogy az is, hogy senkinek nem tűnik fel, hogy ennek az embernek lövése sincs egy társadalom demokratikus működéséről, a versengő nézetek ütköztetéséről, ellenben példaképe a libacsapat békemenete - csak szépen, sorban, rendezetten!

Történelmi áttekintést is adott, merthogy 1848 márciusa nem áll egyedül történelmünkben, hiszen ez egy forradalmár nemzet, Rákóczi, Kossuth és 1956 (itt valamiért név nem hangzott el...) egyetlen folyamat része, a győztes magyar forradalmak sora.
A győzelem abban áll, hogy annak ellenére, hogy mindahányszor szarrá vertek bennünket a forradalmak lánglelkű, ámbátor idióta vezérei miatt, de mégis él magyar, áll Buda még.
És most ismét forradalmi évek következnek, úgyhogy számíthatunk rá bátran, hogy megint úgy seggberúgják a dicső magyar nemzetet, hogy kiguvad a szemünk.
Merthogy hol vannak ma már azok, akik ezidáig meggyaktak bennünket?
Hol vannak a tatárok, hol van az oszmán birodalom, hová lettek a Habsburgok, a Szovjetunió és hová lett a Magyar Királyság - de mi mégis itt vagyunk!
Élvezzük ki minden percét, ki tudja, meddig tart?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.